Kultúra

Egyre rosszabb állapotban van Harvey Weinstein

TIMOTHY A. CLARY / AFP
TIMOTHY A. CLARY / AFP

Múlt héten számoltunk be róla, hogy egy évvel elítélése 23 éves börtönbüntetése megkezdése után fellebezést nyújtottak be Harvey Weinstein ügyvédei a tavaly hozott ítélet ellen. Szerintük ugyanis a bíró több hibát is vétett, melyek megtagadták Weinstein jogát a tisztességes eljáráshoz.

Weinstein egészen idáig Los Angeles-i kiadatására várt, melyről a Vulture azt írja, ismét elmaradt az egykori filmproducer kritikus egészségügyi állapota miatt. Egyik ügyvédje szerint Weinstein egészségügyi ellátásra vár jelenleg, miután egyre rosszabb a látása és a fogait is „meg kell menteni” – a börtönben töltött idő alatt négy fogát vesztette el. Korábban arról is írtunk, hogy Weinstein tavaly márciusban elkapta a koronavírust a börtönben.

Ezen a ponton technikailag szinte vak, műtétre és injekciókra szorul. Néhány fogászati ​​problémája is van, nem tudjuk mikor, de ​​beavatkozásra van szükség, hogy megmentsék a fogait. Azt hiszem, mostanra négyet már elveszített

– nyilatkozta Norman Effman, Weinstein egyik ügyvédje.

Weinsteint 2020 februárjában ítélték el, egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, nemi erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönbüntetést. A producer évtizedeken át használta ki a pozícióját, és zaklatott többtucatnyi nőt, többeket pedig meg is erőszakolt. Sok hírességet fogdosott, Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie is elmondták, hogy zaklatta őket a producer. Végül két nő vádja alapján tárgyalták Weinstein ügyét,  egy 2013-as nemi erőszak, illetve egy 2006-os eset alapján döntött a bíróság, amikor Weinstein orális szexet kényszerített ki az áldozattól. Börtönbe kerülése után újabb négy nő állította azt, hogy Weinstein megerőszakolta őket, az ügyek 1984 és 2013 között történtek.

Kapcsolódó
Fellebbezést nyújtott be a nemi erőszak miatt börtönben ülő Harvey Weinstein
Ügyvédei szerint a filmproducer nem kapott tisztességes eljárást annak idején.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik