Kultúra

Fellebbezést nyújtott be a nemi erőszak miatt börtönben ülő Harvey Weinstein

SCOTT HEINS / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
SCOTT HEINS / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Egy évvel azután, hogy nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt elítélték és megkezdte 23 éves börtönbüntetését, fellebezést nyújtott be Harvey Weinstein. A BBC azt írja, hogy az amerikai filmproducer ügyvédjei nemrég fellebbezést nyújtottak be az egy évvel ezelőtt hozott ítélet ellen.

A 69 éves Weinstein korábban megfogadta, hogy tisztázza a nevét, melynek egyik lépése a New York-i Állami Legfelsőbb Bíróságon benyújtott fellebbezés. Ügyvédei azzal érvelnek, hogy a bíró több hibát is vétett, melyek megtagadták Weinstein jogát a tisztességes eljáráshoz.

Egy évvel a hátunk mögött és az érzelmek alábbhagyásával, az ügy átirata megerősíti azt, amiben mindig is hittünk: azt, hogy Weinstein úr nem kapott tisztességes eljárást

– olvasható a producer egyik ügyvédje, Arthur Aidala hétfőn a BBC-nek eljuttatott közleményében.

Weinsteint 2020 februárjában ítélték el, egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, nemi erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönbüntetést. A producer évtizedeken át használta ki a pozícióját, és zaklatott többtucatnyi nőt, többeket pedig meg is erőszakolt. Sok hírességet fogdosott, Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie is elmondták, hogy zaklatta őket a producer. Végül két nő vádja alapján tárgyalták Weinstein ügyét,  egy 2013-as nemi erőszak, illetve egy 2006-os eset alapján döntött a bíróság, amikor Weinstein orális szexet kényszerített ki az áldozattól. Börtönbe kerülése után újabb négy nő állította azt, hogy Weinstein megerőszakolta őket, az ügyek 1984 és 2013 között történtek.

Kapcsolódó
Újabb négy nő vádolja Harvey Weinsteint nemi erőszakkal
Egyikük 17 éves volt az eset idején.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik