Az olaszok szakítanak a filmek erkölcsi ás vallási alapú cenzúrájával, és a korosztály alapú besorolásra állnak át. Merthogy Olaszországban még érvényben volt az a cenzúra-törvény, amit még 1914-ben hívtak életre, és amelynek az elmúlt több mint száz évben számos nagy mozifilm esett áldozatául, köztük például Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban című, erősen erotikusra hangolt (s ebben a minőségében egyébként elég botrányos múltú) klasszikusa.
A művészi szabadságot sújtó morális-vallási filmcenzúra végét Dario Franceschini kulturális miniszter jelentette be hétfői közleményében. A döntés azt jelenti, hogy többé nem lehet kitiltani az olasz filmpiacról bizonyos alkotásokat arra hivatkozva, hogy az sérti az erkölcsi vagy a vallási normákat, és ezzel az indokkal újravágást és egyéb módosítást sem követelhetnek a filmesektől. Ehelyett a szokásos életkori besorolás lép érvénybe: a besorolást maguk az alkotók végzik majd el, döntésüket aztán egy újonnan felállított, negyvenkilenc taggal bíró filmszakmai bizottság vizsgálja felül. A bizottságban oktatási, és állatvédelmi szakértők is helyet kapnak.
Az olasz filmcenzúra a törvény megalkotása óta eltelt években több száz filmet érintett, főként politikai, erkölcsi és vallási okokra hivatkozva, a Cinecensura nevű portál információi szerint 274 olasz, 130 amerikai, és 321 egyéb országból származó filmet tiltottak be 1944 óta, és több mint tízezret köteleztek valamilyen módosításra. Az egyik leghíresebb eset Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban című filmjéhez kötődik, melynek annak idején 1972-ben három kivételével az összes kópiáját megsemmisítették, azt a hármat is csak azért hagyták meg, hogy legyen bizonyíték a film bűneire. Persze egy efféle akció az adott film nézettségére sokszor épp ellentétes hatással volt, mint amit a cenzorok szerettek volna elérni, tiltott gyümölcsként vonzották a nézőket, akik kétségkívül találtak is módot rá, hogy láthassák ezeket az alkotásokat.
