Kultúra

Újabb négy nő vádolja Harvey Weinsteint nemi erőszakkal

Egyikük 17 éves volt az eset idején.

Harvey Weinstein márciusban megkezdte 23 éves börtönbüntetését, majd nem sokkal később elkapta a koronavírust is.

Harvey Weinstein koronavírusos lett
A börtönök közti szállítás közben kaphatta el a vírust.

Most azonban további megpróbáltatások várnak rá, a zaklatási botrányaiba belebukó nagyhatalmú producerrel szemben ugyanis újabb per készülődik. A bírósági iratok alapján négy nő állítja azt, hogy Weinstein megerőszakolta őket, az ügyek 1984 és 2013 között történtek.

Az egyik vádló egy most 43 éves nő, aki azt állítja, hogy 1994-ben, vagyis 17 éves korában erőszakolta meg a filmmogul – írja a Hollywood Reporter. Kamaszként a filmiparba szeretett volna betörni, és leszerveztek neki egy találkozót Weinsteinnel, aki már a hotelszobájában meztelenül fogadta a lányt. A vád szerint Weinstein ragaszkodott hozzá, hogy a szakmai érvényesülshez szexuálisan ki kell elégítenie őt. Mikor a lány mégis ellenállt, ruhája levételére kényszerítette és megerőszakolta. Másik két állítólagos eset a cannes-i, illetve a velencei filmfesztiválon történtek, egy pedig New Yorkban, de mindegyik elég hasonló koreográfiát követ, üzleti találkozó felajánlásával, majd fenyegetésekkel és erőszakkal.

A bíróságnak benyújtott iratok azt is határozottan állítják, hogy Robert Weinstein minden kétséget kizáróan tudott, vagy legalábbis tudnia kellett volna, testvére tetteiről, mert számos írásos és szóbeli beszámolót kapott a cégükben, a Miramaxban történt esetekről. Harvey Weinsteint az utóbbi években több mint száz nő vádolta szexuális zaklatással vagy nemi erőszakkal, idén két vádpontban is bűnösnek találták, jelenleg börtönbüntetését tölti.

Kiemelt kép: Scott Heins/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik