Kultúra

Négy magyar animáció versenyez a műfaj egyik legfontosabb fesztiválján

MOME Budapest
MOME Budapest

Négy magyar alkotás is versenybe került idén az Annécy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon: három munka a vizsgafilmek között, egy kisfilm pedig az alkalmazott animációs filmek kategóriájában versenyez június 14. és 19. között a világ egyik legjelentősebb animációs seregszemléjén. A fesztiválprogramba beválogatott négy magyar animáció közül három a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemhez (MOME) kötődik, egy pedig a budaörsi Illyés Művészeti Szakképző Akadémián készült. A versenyben lévő MOME-filmek közül az egyik ráadásul a saját névadója, Moholy-Nagy László születésének 125. évfordulójára készült Moholymotion.

Hatalmas siker, hogy a világ talán legjelentősebb animációs seregszemléjén versenybe kerül Moholy-Nagy Lászlóról készült filmünk, de még nagyobb siker, hogy rengeteg helyre, számtalan nézőhöz jutottak el Moholy-Nagy életművéről készült tartalmaink: a riportok, a dokumentumfilm és az animációs film is. Az online forgalmazáson túl országos televíziós csatornák vetítették a tartalmakat, de a mozikban, sőt a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmszemlén is szerepet kaptak

– közölte az MTI-vel Kollarik Tamás producer. A 125 másodperces Moholymotiont a Hen animációs stúdió, azaz Darabos Éva, Kádár Melinda, Mákó Bori és Korcsok Lili animálta, narrátora Galambos Péter, zenéjét Iszlai József szerezte, a producer pedig Kollarik Tamás mellett Fülöp József volt. A kisfilmet meg is lehet nézni, íme:

Az Annécy diplomafilmes versenyében a MOME-s Mostoha Marcell Avant (Előre) című kisfilmje, Lerch Júlia Needs (Szükségletek) című kisfilmje, valamint Szegedi Adél budaörsi Illyés Művészeti Szakképző Akadémián készült kisfilmje, a Jelszó a * * * * * * * * * – hoz című animáció is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik