Kultúra

Koronavírusban meghalt Brády Márton, a legnagyobb magyar koncertszervező cég alapítója

Meghalt Brády Márton, a Showtime koncertszervező cég és a Ticket Express alapítója, tudatta a Facebook-oldalán Schiffer András. Brády Márton alapította a rendszerváltás után a legnagyobb hazai koncertszervező céggé nőtt Showtime-ot, mely olyan világsztárokat hozott Budapestre, mint a Rolling Stones, Eric Clapton, Bon Jovi és Pink, valamint a Kapcsolat koncerteken Elton John, Sting, a Simply Red, Rod Stewart. Sőt, olyan hazai nagyságok koncertjeit is szervezték, mint az LGT, a Piramis, Zorán és Hobo.

Kapcsolódó
Tervezhetetlen a nyár, de a beltéri koncerteknek búcsút inthetünk
Brády Márton szerint nem lehet arra apellálni, hogy az előadó majd a nyitás napján felkel és este koncertet ad. Mint mondta, ha lenne nyilvános oltási terv, lehetne kalkulálni.

Brády Márton volt az is, aki az elsők között nyilvánosan beszélt az előadó-művészeti taóval kapcsolatos trükközésekről is, illetve lapunknak alig néhány héttel ezelőtt nyilatkozott a koncertipar kétségbeejtő helyzetéről a vírushelyzettel kapcsolatban. Schiffer bejegyzése szerint Brády Márton halálát a koronavírus-fertőzés szövődményei okozták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik