A magyar filmesek nagyszerű dolgokra képesek a börtönben. Nem elítéltként – raboskodó rendezőből szerencsére keveset ismerünk –, hanem megfigyelőként, szinte pszichológusként, akik képesek közel kerülni a rendszerint teljesen más társadalmi rétegből kikerülő rabokhoz. Az egyéni és általában tragikus történetekhez a legjobb alkotók olyan formát, keretet találnak, amellyel képesek átfogó képet nyújtani egy jelenségről, akár egy történelmi helyzetről vagy tűrhetetlen szociális problémáról. Ennek a megközelítésnek és a börtönben, a rabokkal közösen elvégzett munkának olyan kiváló filmeket köszönhetünk, mint a Bebukottak döbbenetes remekműve és annak méltó folytatása, a Káin gyermekei, vagy Almási Tamás történelmi dokumentumfilmbe oltott pszichodrámája, az Ítéletlenül.
Visky Ábel e méregerős emberi drámákhoz sodródott közel első egész estés filmjével, már csak a témaválasztása miatt is: három családot mutat be, ahol az apa börtönben ül, barátnőjük-feleségük és a gyerekek odakint várják őket. Hullámzanak az érzelmek, de leginkább csak elkopnak, ahogy telnek az évek. Visky megkérdezi a három elítéltet, milyen mesehősnek képzelik el a gyerekeiket, a kapott válaszok alapján pedig megkéri, írjanak mesét róluk. Az elkészült történeteket aztán a szerzők és családtagjaik bevonásával, profi stáb segítségével, de bensőséges körülmények között, diákfilmeket idéző lelkesedéssel és energiával forgatják le.
Amilyen egyszerűnek, már-már kedveskedőnek és szentimentálisnak tűnik a Mesék a zárkából alaphelyzete, olyan sok szereplői és nézői felismerésre ad alkalmat. Visky koncepciója révén pillanatok alatt, keresetlenül és pontosan fogalmazza meg a börtön miatt elválasztott családok alapélményét: hogy leginkább csak elképzelni tudják a másik felet, és minél több idő telik el, annál nagyobb lesz a különbség a dédelgetett, régi emlékekből táplálkozó kép és a valóság között.
![Apa elítélt bűnöző, de gyönyörű meséket ír 1](https://s.24.hu/app/uploads/2021/02/1608993311_tales2.png)
Férj és feleség elszántan fogadkozik az ítélethirdetés után, hogy várni fognak a másikra, és ki fog tartani a szerelmük. Két jelenettel és fél évvel később – mikor Visky visszatér hozzájuk – az asszony félszegen elismeri, megismerkedett valaki mással, aki a változatosság kedvéért nem bűnöző.
Így őrli fel az idő azokat a kapcsolatokat, amelyeket csak néhány szép emlék tapaszt össze.
A három család története háromféleképpen alakul, de közös bennük, hogy az apák mind bánják a bűneiket. Elsősorban nem azt, amit idegenek ellen elkövettek – főleg rablás és súlyos testi sértés miatt kerültek börtönbe, többen visszaesőként –, hanem, hogy nem tudnak együtt lenni a szeretteikkel. Úgy érzik, volt egy esélyük, de elszúrták. A meseírás valamiféle jóvátétel esélyét ígéri, és innen nézve érthető, miért veszik komolyan a feladatot ezek a marcona férfiak, akiket másik rendező kamerája előtt, más nézőpontból nagyon könnyű lenne hétpróbás gazembereknek látni (az egyikük az apjával közösen ül, olyanok ők ketten, mint valami maffiaburleszk tragikomikus hősei).
![Apa elítélt bűnöző, de gyönyörű meséket ír 2](https://s.24.hu/app/uploads/2021/02/1608993318_tales5.png)
Visky több magyarországi börtönben is közzétette a felhívását, a három kiválasztott rab és az otthoniak életét pedig nagyjából két éven át követte nyomon. Ez elég idő volt ahhoz, hogy alaposan megismerje a szereplőit, és a közelség, a közvetlen kapcsolat látszik is az alkotáson. A rendező időnként maga is megjelenik a filmben, nem akarja kiemelni a saját alakját a bemutatott történetekből. A karakterében van valami szelíd, ironikus komolyság, kicsit olyan, mint egy gyerek, aki felnőttnek álcázza magát. Semmi fensőbbséges vagy tanító bácsis nincs az attitűdjében, partnernek tekinti a szereplőit, és ennek nyilvánvalóan kulcsszerepe van abban, hogy őszintén beszélnek vele.
A hétköznapokba csempészett közös játék, a valóságosnak ható történeteket átalakító és megemelő fikció a rendező korábbi kisfilmjeinek is alapvető stratégiája volt. Valósnak és mesésnek a keveredése határozta meg a We are the champions című, egyetemi vizsgafeladatként készített rövid dokumentumfilmjét, amelyben hajléktalanok rendeztek maguknak karácsonyt januárban, és ez a kettősség jellemezte a Játszótársak és a Semmi bogár kisjátékfilmjeit, amelyekkel a Kolozsvárról Budapestre került Visky szolid sikereket aratott a fővárosi filmrajongók köreiben. Úgy tűnik, a rendező egyforma érzékenységgel vegyít dokumentumfilmes elemeket a fikciós történetekbe és fordítva, de bizonyára nem véletlen, hogy – a Filmintézet Inkubátor Programjában készült – első egész estés filmjének öntőformája a dokumentumfilm.
Ilyen volt a Drifter, a Nagyi Projekt vagy A létezés eufóriája, a nemzetközi színtéren pedig az előző évtized egyik legfontosabb filmje, az indonéz genocídiumot tárgyaló Az ölés aktusa, majd folytatása, A csend képei.
![Apa elítélt bűnöző, de gyönyörű meséket ír 3](https://s.24.hu/app/uploads/2021/02/1608993311_tales3.png)
Visky szerencsére nem népirtással foglalkozik, hanem kicsi, emberi drámákkal, de ő is arra kéri a szereplőit, játsszák el a saját maguk által kitalált történeteket. A három mesét háromféle formában forgatják le – élő szereplőkkel, illetve stop-motion és rajzanimációval –, a történetek pedig valahogy mindig tükrözik a rabok és családjuk élethelyzetét, legyen szó magukra hagyott gyerekekről vagy az ellentmondásos apai örökség feldolgozásán munkálkodó „királyfiakról”. A forgatásokon ellesett pillanatok közül néhány nagyon vicces – az egyik elítélt, attól tartva, hogy a barátnője már mást szeret, folyton a stábtagok telefonján akarja megnézni a nő új Facebook-fotóit –, a film pedig akkor válik igazán meghatóvá, amikor a közösen elkészített rövid mesefilmeket megnézik az elítéltek és a családok. Az egyik rab azt mondja, a kisfilm pont olyan, amilyet megálmodott, és láthatóan katarzist él át.
Alkotóként nem veszélytelen elveszni ezekben a naiv és szép reakciókban, Visky pedig itt kissé talán túl büszkén nyugtázza, hogy a filmbeli mesefilmek és saját filmjének a hatása hasonló. Ám mégsem lehet elvitatni tőle, hogy igaza van: a forma, amit kitalált, a film végére beérik, és az eredmény fényesen igazolja a rendezői koncepciót. A Mesék a zárkából az utóbbi évek egyik legjobb bemutatkozó rendezése, amit magyar filmestől láttam. Sajnálhatjuk, hogy a járvány miatt (egyelőre) nem kaphatott szélesebb moziforgalmazást, így érdemes megragadni az alkalmat, amikor látni lehet.
Mesék a zárkából (2020), 73 perc. A film a március 1–10. között online megrendezett Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyprogramjában szerepel.