Kultúra

Az Uránia alkalmatlan az Ódry színpad pótlására szakemberek szerint

Kallos Bea / MTI
Kallos Bea / MTI
Vidnyánszky Attila arról beszélt, a mozi nagytermében tartják mostantól az SZFE-s vizsgaelődásokat.

A Színház- és Filmművészeti egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a fejleményről. Ezek közé tartozik, hogy a filmes hallgatók óriái már ebben a félévben átkerülnek a Duna TV egykori, Mészáros utcai épületébe, az Ódry Színpad helyett pedig az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermében fogják mostantól tartani a vizsgaelőadásokat. Állítása szerint ehhez alakítanak majd a színpadon, felszerelik, így semmivel sem lesz rosszabb a Vas utcai Ódry Színpadnál.

Ez a terv azonban több sebből vérzik a Népszava által megkérdezett szakértők szerint. Schwechtje Mihály például úgy látja, az Uránia már csak azért is alkalmatlan színházi előadásokra, mert mozi és konkrétan nincs meg az a klasszikus színpad, amin bármit is alakítani lehetne. A lap több mozis szakembert is megkeresett, akik szintén nonszensz gondolatnak tartják az Uránia színházi átszabását, hiszen próbatermek, öltözők és semmiféle ehhez szükséges technika nincs meg benne, viszont műemlék, mely miatt az átépítése nemcsak költséges, de – elviekben – nem is lehetséges célkitűzés.

A helyszínváltás háttere, hogy az SZFE tavalyi modellváltása során nemcsak az egyetem által használt felsőbb szintek, de a mozi és a kávézó is a Vidnyánszky vezette Színház és Filmművészetért Alapítvány kezébe került, a mozifunkciót garantáló cég viszont nem. A Népszava információ szerint ez a közeljövőben változhat és csak napok kérdése, mikor veszik át az Emberi Erőforrások Minisztériumáról a vezetést Vidnyányszkyék, ám erről sem az egyetem, sem a minisztérium nem nyilatkozott nekik.

Más kihívások is állnak az SZFE új vezetése előtt: hétfőn derült ki, hogy újabb huszonöt tanár mond fel az egyetemen, hogy valamilyen formában a Freeszfe alkotóműhelyben folytassa a tanítást. Vidnyánszky azzal vádolta a távozó oktatókat, hogy nem fontosak számukra a diákok, csak eszközként használták őket. Az egyetem korábbi rektora, Ascher Tamás erre úgy reagált, hogy Vidnyánszky „állandó önsajnálatában gyakran megfeledkezik az állításait cáfoló tényekről”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik