Kultúra

Obamáék filmet forgatnak 9/11-ről Michael Keatonnal a főszerepben

Christopher Polk / Getty Images / AFP
Christopher Polk / Getty Images / AFP
A Worth a terrortámadás 20. évfordulóján debütál a Netflixen.

Barack és Michelle Obama 2018-ban írt alá több évre szóló szerződést a Netflixszel, legnagyobb sikerüket eddig American Factory című dokumentumfilmjükkel érték el, amely tavaly elnyerte az Oscar-díjat. A volt elnök és felesége Higher Grounds nevű produkciós cége most épp egy játékfilmet forgat, amely a 2001 szeptember 11-i terrortámadások után játszódik majd.

A Worth című film Kenneth Feinberg ügyvéd memoárján alapul majd. Ő volt az, akit a terrortámadások után megbíztak 9/11 áltozatainak támogatására létrehozott alappal, ám rengeteget kellett küzdenie a cinizmussal és bürokráciával, hogy valóban segítséget kapjanak a túlélők és az áldozatok hozzátartozói. Feinberget minden jel szerint Michael Keaton alakítja majd, de mellette még szerepet kap Stanley Tucci, Amy Ryan és Tate Donovan is a filmben, amelyet a Netflix mutat be idén szeptemberben, vagyis a tragédia 20. évfordulóján. A rendező Sara Colangelo, aki eddig leginkább a kényes témát feldolgozó drámával, A tanítónővel hívta fel a figyelmet magára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik