Képzeljük el, hogy otthonunk egy luxuskörülményekkel felszerelt, minden vágyunkat kielégítő helyen áll, ahol szuper jó fej szomszédok és folyamatos közösségi programok gondoskodnak a jó hangulatról. A házakat éttermek, medencék és golfpályák övezik, a bűnözési ráta alacsony, és csodás idő van szinte az év minden napján.
Ez nem álom, ilyesmire számíthat az, aki az Egyesült Államok legnagyobb nyugdíjas közössége, a floridai The Villages lakója lesz. Lance Oppenheim Isten hozott a Mennyországban! című filmje az itt élő 130 ezres lélekszámú közösség mindennapjairól szól, melynek tagjai tökéletesre nyírt gyepeken napozgatva és koktélt szürcsölve élvezik ki aranyéveiket. Látszólag minden szuper, mi ez, ha nem a nagybetűs amerikai álom? Egy dolog hiányzik csak némelyik lakónak, a „nyugdíjasok Disneylandjén” kívül ragadt valóság. Oppenheim három mikrosztorin keresztül mutatja be, hogy a tökéletesnek tűnő környezet ellenére sem élvezi mindenki annyira az itteni életet, hiszen – bár sok mindenről – az összes problémáról ezen a helyen sem lehet megfeledkezni.
Az idős amerikaiak nirvánaként emlegetett földi paradicsomában szinte minden mesterséges, elég csak az épületekre felfestett, hamis falrepedésekre vagy egy-egy ott élő ember túlplasztikázott arcára gondolni. A Villages-ben összefonódik a város valós története a kitalált történettel. A negyedet úgy „építették meg”, hogy ne vadonatúj legyen, hanem réginek érződjön, olyan otthont kínáljon a baby boomereknek, ami ismerős nekik a fiatal korukból.
Így született egy régimódi városközpont, amilyenben ez a generáció is felnőtt. A lakók azért költöztek ide, mert megtalálták a fiatalság forrását. Az épületeinken ott a múlt nyoma. Történetek, melyeket egytől egyig egy üveg whisky mellett találtak ki
– mondja Harold Schwartz, a Villages alapítója.
Ebben a fura világban él Reggie és felesége, Anne, aki szerint mikor ideköltöztek, olyan volt, mintha minden nap nyaralnának.
De ez nem a való világ.
Reggie-ék 47 éve házasok, ám a férfi – a tökéletesnek tűnő világ ellenére – nincs túl jól. Egyre jobban alámerül a spiritualitásban, kábítószerekkel kísérletezik, és furábbnál furább dolgokat művel, Anne pedig egyre nehezebben viseli férje különös viselkedését.
A film másik kiemelt szereplője a férjét néhány hónapja elvesztő Barbara. A házaspár még együtt költözött a Villages-be, Barbarának férje halála után egyedül kell feltalálni magát a helyen. Hogy boldogságát egy férfi vagy valami más hozza el, még ő sem tudja, de próbál nyitottan élni a nyugdíjasok földi paradicsoma adta lehetőségekkel.
Az Isten hozott a Mennyországban! legszórakoztatóbb figurája kétségkívül Dennis, az egykor hollywoodi sztároknak dolgozó, 81 éves ezermester, aki valójában nem is a Villages-ben, hanem a furgonjában él, de határozott vágya, hogy egy csinos, nem kevés pénzzel rendelkező nőt találjon magának, aki lehetőleg eltartja. Nem olyan könnyű a feladata, mivel szerinte
errefelé nem egyszerű igazi hölgyet találni, aki tényleg jól néz ki. De nem lehetetlen. Csak ki kell deríteni, merre vannak.
Oppenheim, aki maga is beköltözött néhány hónapra ebbe a fura, utópisztikus világba, mely egyesek szerint olyan, mint Isten előszobája a mennyországhoz, elvisz minket a párkeresésen alapuló bulikba, táncórára, a lakók közt igen népszerű istentiszteletre, színészmesterség kurzusra vagy éppen szingli klubba. Ezek legtöbbjén Barbarát látjuk megfordulni, akin, bár nem erőlködik, látszik, hogy erős deprimáltsága ellenére is élni próbál minden lehetőséggel, ami a szocializálódását segíti. Nem irigyeljük, a Villages sok idősödő házaspárja között nem könnyű új életet kezdeni egyedül. Persze nem minden házaspárnak megy könnyen a boldogulás.
A már említett Reggie és Anne 47. házassági évfordulójukat ünneplik, de a férfi nem mutat igazi érdeklődést az esemény iránt, sokkal inkább vonzza a meditálás, a fű és a kokain. Később bajba is kerül drogbirtoklás miatt, de mintha ez sem szeppentené meg, tárgyalásán a bíró meg is jegyzi, hogy Reggie-nél szemtelenebb emberrel még nem találkozott. Csak később derül ki, hogy Reggie agyában egymást követő minisztrókok zajlanak le, ezért viselkedett olyan furán az utóbbi időben.
Az Isten hozott a Mennyországban! egyszerre mutatja be, milyen az álmokat kergetni, majd elérni 65 év kor felett, mindezt egy nagyon mesterséges világon belül, ahol látszólag minden szép és jó, amíg meg nem kapargatjuk kicsit jobban a felszínt. Bár a Villages alapítói minden eszközt bevetettek, hogy az idősebb generáció kényelemben és fényűző pompában élhesse aranyéveit, a gyász, a magány és a kisebb-nagyobb fájdalmak még ebben a zárt világban is megjelennek. Lance Oppenheim az utóbbiakra volt kíváncsi a luxusparadicsomban, melyek a sok széles (mű)mosoly és vidám tekintet mögött rejtőznek. Mert a legtöbb itt lakó erről ismerszik meg. Amerre nézünk, hatalmas, csillogó fehér fogsorokat megvillantó mosoly köszön vissza, és ha nincs a film néhány őszintén nyilatkozó szereplője, elhisszük, hogy ez a hely tényleg a földi paradicsom.
Oppenheim is rájátszik erre a kettősségre. Az egyik pillanatban a kamera még hosszan veszi a több mint giccsesnek mondható, lebukó nap fényében úszó felhőket, következőleg meg már a megbolondultnak tűnő Reggie-t látjuk, aki hol egy hatalmas kővel, hol a kezével veri a fejét. Vagy ott van a legnagyobb kincsének a szabadságot tartó Dennis, aki végül kompromisszumot köt saját magával, lemond a függetlenségéről, hogy a boldogság illúzióját kínáló The Villages lakója legyen.
Ez egy álomvilág és én kiélvezem minden pillanatát
– mondja az egyik szereplő, és nem ítéljük el, hiszen ki ne szeretne még utoljára boldog lenni vagy legalábbis annak hinni magát?
Isten hozott a Mennyországban! (Some Kind of Heaven), amerikai dokumentumfilm, 83 perc. A március 1–10. között online megrendezett Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyprogramjában szerepel.
