Kultúra

Szarka Gábor: Az SZFE-ügy blokáddal és a velünk szembeni arctalan véleménykifejezéssel kezdődött

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az SZFE október 1-jén kinevezett kancellárja, Szarka Gábor volt az Index kibeszélő vendége, melyben elmondta, az egyetemen történt modellváltás egy „rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést és lehetőségeket, új campust és sok számos előnyt hozott”. Utóbbiak értelmében az egyetem működtetése sokkal rugalmasabban, flottabban és gyorsabban tud megvalósulni, mint egyébként egy állami egyetemen, tette hozzá.

Szarka elmondta, hogy a Színház-és Filmművészeti Egyetem az elmúlt években 1 milliárd forint körüli költségvetéssel gazdagodott, ehhez képest – a kormány ígérete szerint – Szarkáék 3 milliárd forintos forrást kapták a modellváltás végrehajtására.

Arra a kérdésre, hogy a modellváltás előtti időszakban miért kapott ugyanattól a kormányzattól kevesebbet pénzt az egyetem, Szarka elmondta, nem tudja a részleteket, de nagyobb összegből kétségkívül könnyebben meg lehetett volna valósítani a célokat.

Az interjú során szóba került az is, hogy elindult a FreeSZFE Egyesület, melynek kapcsán Szarka elmondta, az elejétől kezdve azt ígérték, hogy aki tovább szeretné vinni a hallgatóit mint mester, az minden további nélkül, jobb körülmények között megteheti.

Nem gondolnám, hogy mi lettünk volna azok, akik ezt az egyezséget borították ezzel az új lehetőséggel. Mondjuk, azért azt megnézném, hogy melyik magyarországi egyesület a több ezerből vagy több tízezerből indul ilyen jó feltételekkel, hogy mindjárt egy felújított épületet kap meg anélkül, hogy bárki tudná, hogy milyen tevékenységet fog ott folytatni. Én azt gondolom, ez egy nagyon jó indulás, sok sikert kívánok, egyébként. Mi szerettünk volna együtt dolgozni az eddigi oktatókkal, tulajdonképpen fel is ajánlottuk ezt a lehetőséget […] Jobban örültem volna, ha mindenki elfér ezen az egyetemen, de úgy látszik, hogy ezzel nem mindenki van így.

– fogalmazott.

Kapcsolódó
Mácsai Pál: Helyeket be lehet zárni, szellemeket nem
Zsámbéki Gábor ötlete nyomán amolyan temetést szerveztek az Ódry Színpadnak, amely az SZFE színpadjaként szolgált 1959 óta.

Szarka megérti a diákok aggodalmát, de szerinte az elmúlt fél év konfliktusos helyzetét „normálisan, tisztességesen, korrekten, a lehetőségek figyelembevételével feloldották”, így február 22-én el tud indulni a félév.

Új helyszíneken, felújított környezetben, jó szakmai feltételekkel, az eddigi tanáraikkal. Én elfogadom, hogy valakinek még ez sem elég és még ennél is többet szeretne, de azért mégis ez egy blokáddal és a velünk szembeni arctalan véleménykifejezéssel kezdődött.

Szóba került még Pikó András VIII. kerületi polgármester nemrégi bejelentése, miszerint Józsefváros önkormányzata a soron következő testületi ülésén indítványozni fogja az SZFE alapítványi átalakításában kulcsszerepet vállaló Szarka kitüntetésének visszavonását. A Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja tíz éve vette át a Józsefvárosi Becsületkereszt nevű kitüntetést. Szarka elmondta, maga miatt nem aggódik, nem fog örülni, de tudomásul veszi, ha ilyen döntés születik.

Azt hiszem, ez egy olyan rossz precedens, hogy ha ezt követjük, akkor Magyarországon nem maradnak kitüntetettek, mert minden kurzus el fogja venni az előző kurzus által adott kitüntetéseket a másiktól, és szépen felszámolódik a kitüntetéseknek és a díjaknak a rendszere. Ha úgy vesszük, hogy ilyen nagyon-nagyon kevés, sőt, még talán nem is volt még olyan példa, nem emlékszem precedensre, hogy megtörtént volna ilyen. Talán köztörvényes bűnözőktől veszik el a korábban megítélt díjakat

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik