Október végén számoltunk be róla, hogy Szabó Tibor színművész váltja február elsejétől Jordán Tamást a Weöres Sándor Színház igazgatói posztján. Jordánnal a nyugat.hu készített most interjút, melyben többek között erről, igazgatásának elmúlt tizenhárom évéről, valamint a magyar színházak helyzetéről is beszélt.
Jordán azt mondja, egy ideje minden a búcsúról szól, hiszen a mostani igazgatói posztról való leköszönés egyben harminc év igazgatói pályafutásának a lezárása is.
1990-ben lettem a Merlin igazgatója, aztán a Nemzeti majd a Weöres Sándor Színház következett. Búcsúzom tehát egy életminőségtől és egy társadalomban betöltött szereptől is.
Jordán nem gondolja azonban, hogy egy „halkabb élet” következne innentől, jelenleg önálló Ady Endre-estjére készül. Hozzátette, több ideje is van most erre, miután Zsótér Sándor rendező Jordán egészségi állapotára hivatkozva kivette egy új szombathelyi darabból. A színész arra a kérdésre, milyen érzés, hogy azt mondják, ő már nem fogja bírni, elmondta, nem jó érzés, de tudomásul veszi, főleg, hogy van más feladata és így van ideje nyugodtan dolgozni.
Hogy aggódik-e a magyar színházak jövője miatt a jelenlegi társadalmi, politikai környezetet illetően, Jordán azt válaszolta, „ép ésszel nem lehet magyarázatot találni arra, ami a színházak és a művészetek körül történik mostanában”.
Érdektelenséget és döbbenetet érzek egyszerre. Tényleg nem tudom, mit lehetne tenni, de azt tudom, hogy nem szeretnék most például egyetemista lenni. Azt látom, hogy a színészek többsége meg van riadva, nem tudják mikor és mit tudnak majd játszani; különösen a vidéki színházak vannak nehéz helyzetben. Engem viszont soha nem tudtak tűzbe hozni még azok az események sem, amelyek engem közvetlenül veszélyeztettek. Született optimista vagyok, aki mindig hitt abban, hogy a bajok legyőzhetők.
Szerinte a művészeknek mindig is volt félnivalójuk a hatalomtól, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a színház még a nagyon nehéz helyzetekben is élt és virágzott.
Sőt, éppen a nyomás alatt merít magának energiát és mutat fel hihetetlen teljesítményeket, érezve a közönség erre való vágyát. Szóval nem kell aggódnunk, hogy elvérzik a színház, mert szükség van, hogy tükröt tartson. És minél nehezebb a helyzet, a művészek egyre inkább rá lesznek kényszerítve, hogy olyan dolgokat fogalmazzanak meg, amelyeket korábban nem
– tette hozzá.