Kultúra

Ascher Tamás: Koltai Lajos vállalása morálisan tarthatatlan, de hallgatóinak hasznára lesz

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Facebook-oldalán reagált arra Ascher Tamás, hogy Koltai Lajos is tanítani fog az SZFE-n. Ascher azt írja, nagy örömmel vette, amikor – még rektorsága alatt, 2014 előtt – Koltai felhívta, hogy szívesen tanítaná az operatőröket az egyetemen.

Nagy örömmel vettem jelentkezését, hiszen egy ilyen, világviszonylatban jelentős operatőr nagy nyereség. Érdeklődtem, hogy mikor, milyen fajta kurzusokat képzel. Lelkesedése rögvest lelohadt, feltétlenül teljes állást kért, havi fizetéssel, de tömbösített óraadással, azaz nem rendszeresen megtartott órákkal. Sajnálattal vettem tudomásul, mert semmilyen keretünk nem volt erre, a legnyomorúságosabb éveket éltük, évi 5-600 millió forintos büdzsével.(Mostanában se volt sokkal több egymilliárdnál, a snájdig riporter kétmilliárdról tud; hazudik.)

Koltai végül Egerben, a Bollók Csaba által vezetett ottani filmszakon vállalt tanítást, írja Ascher, majd hozzáteszi, ők meg tudták fizetni. Hogy mennyire vette komolyan a tanítást, mennyire rendszeresen oktatott, azt Ascher nem tudja, viszont ahogy írja,

minden vele töltött óra hasznos, és rendkívüli operatőri képességei akkor is elleshetők lesznek, mikor valami furcsa okból filmrendezést fog tanítani.

Kapcsolódó
Koltai Lajos tanítani fog az új SZFE-n
Az operatőr az egyetem körüli konfliktusban nem kíván állást foglalni.

Ascher a bejegyzést azzal zárja, hogy csak libernyáknak bélyegzett tanároknál lehet kifogás, hogy az operatőr 75 éves lesz, de „az igazi nagyhírű operatőrök snúrban végigdolgozzák az életüket, és legtöbbjüknek tényleg csak idősebb korában jut ideje és energiája a folyamatos oktatásra”.

Ha Koltai most rászánja az időt, hallgatóinak hasznára lesz . (Ha zárójelbe teszem vállalásának antiszolidáris, morálisan tarthatatlan voltát, amivel talán elszámol legbelül, ha egyszer majd kicsit kevésbé szereti magát.)

 

Koltai Lajos valamikor a 2010-es évek elején érezhetően befejezte, vagy legalábbis erősen visszafogta hollywoodi…

Posted by Tamas Ascher on Thursday, 28 January 2021

Ajánlott videó

Olvasói sztorik