Kultúra

Koltai Lajos tanítani fog az új SZFE-n

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet vezetője a TV2 Mokka című műsorában számolt be arról, hogy Koltai Lajos, a világhírű operatőr is tanítani fog a Vidnyánszky Attila-féle kuratórium által irányított Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A hírt a 74 éves operatőr a Telexnek is megerősítette, és az őszi félévtől kapcsolódik majd be az egyetem életébe, a mesterképzésre járó filmrendező hallgatókat fogja tanítani.

Koltait az egyetem autonómiájának felszámolásáról és a hallgatók egyetemfoglalásáról is megkérdezték, amire annyit mondott, hogy

ő ebben a konfliktusban nem vett részt egyik oldalon sem, nem akar most véleményt formálni, őt azért kérték fel, hogy átadja a hallgatóknak azt a több évtizedes tapasztalatot, emberséget, amit több mint 70 film elkészítése során szerzett.

Koltai Lajos a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, aki Szabó István állandó operatőre volt az utóbbi évtizedekben, ő fényképezte az Oscar-díjas Mephisto című filmet is. Később Giuseppe Tornatore több filmjében is dolgozott. Tavaly interjút is készítettünk az operatőrrel.

Kapcsolódó
Koltai Lajos: Minden emberi arcban van valami szép
Hatalmas ajándéknak tartja, hogy újra együtt dolgozhatott Szabó Istvánnal és Klaus Maria Brandauerrel. A Zárójelentés szerinte megmutatja, milyen könnyen megszokjuk a rosszat is, de a lényeg a színészek arcán történik. Interjú.

Koltai tavaly őszig a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke volt, ám kilépett a szervezetből, miután támadások érték az elnökségi tagként működő Novák Emilt, miután utóbbit kinevezték az SZFE általános rektorhelyettesévé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik