Az SZFE színésztanára a „megújulásról”: Ez az iskola nem nekünk készül

Önök, az egyetem régi dolgozói mikor értesültek róla, hogy kik lesznek az újonnan az SZFE-re érkező oktatók?

Mi erről egyáltalán nem értesültünk, erről senki nem értesült, ez egy véletlen. Ez egy szállingózó papír – illetve egy szállingózó digitális Excel-táblázat –, amire valamelyik ügyintéző, munkaügyis, vagy valaki, aki ezen dolgozott, nem figyelt oda, és ottmaradt, megtalálta valaki, és tegnap körbeszaladt az egyetemi levelezőlistákon. Ez a belső, technikai lista a szabadságolásokról szól, – és nyilván annak számolnak szabadságot, aki szerződtetett dolgozó. Ez a lista most nagyon fut jobbra-balra a sajtóban, de én ezt nem tartom ekkora durranásnak: nagyjából ilyen nevekre lehetett számítani. Sőt, már tavaly novemberben is arról beszéltünk, hogy lehet, hogy ők már itt is vannak, csak mi még nem tudunk róla.

Ez az egész a beszédképtelenség metaforája, a kommunikációra való igény teljes hiányát látjuk.

Ezen a pici egyetemen, ezen a művészképző elitiskolában a legapróbb ügyeket is megosztjuk az egyetemi polgársággal. Ehhez képest most akaratlanul, bután, ügyetlenül kiszivárog egy munkaügyi-számviteli táblázat ezekkel a nevekkel, mert valaki ott hagyta egy közös drive-on, vagy nem figyelt rá, hogy titkosítsa. Ez egyfelől szörnyű, másfelől megmosolyogtató.

Arról, gondolom, nem tudni, hogy kiknek milyen tárgyat, kurzust szánnak, kik indítanak osztályt, és így tovább.

Azt, hogy nincs kommunikáció, úgy értse, hogy nincs. Nulla. Mínusz. És nem arról van szó, hogy nem beszélnek velünk – egyébként nem beszélnek velünk, de mindegy – de az érződik, hogy erre egyáltalán nincs igényük. Ez az iskola nem nekünk készül. Egy vadonatúj intézményt építenek, melynek jogi és adminisztratív felépítményét már réges-régen megszerezték, plusz a megtriplázott költségvetés. Magáról a modellváltásról sincs dokumentált írásos anyagunk, talán ha egy-két darab papír. Így működnek az igazán fontos dolgok idehaza: minél kevesebbet kommunikálni, minél kevesebbet dokumentálni.

Hogyan működhet ez után az egyetem? Két párhuzamos világ fut majd egymás mellett a „régi” és az „új” brigáddal? Lehetséges-e ebben a helyzetben együttműködés?

Nem látszik az együttműködés szándéka egyik oldalról sem. Upor László valóban arról beszélt egy nyilatkozatában, hogy olyan, mintha két SZFE lenne. De ez istenigazából szeptembertől lesz érdekes, mert ugyan itt vannak ezek az új tanárok, de nem tudni, hogy most szánnak-e nekik tanári feladatot. Ők, gondolom, majd szeptembertől indítanak új osztályokat, tehát nekik kora tavasztól felvételiztetniük kell, ha tudják egyáltalán, hogy azt hogyan kell csinálni. És igen, mellette, párhuzamosan, egyelőre még vagyunk. Vagyunk egy jó páran, akik még nem mondtunk fel, és visszük az osztályainkat, és rendületlenül tanítunk tovább.

A héten felmondott Szász János és Fullajtár Andrea osztályainak a sorsáról mi a terv?

Mindketten párban tanítottak, Szász János Janisch Attilával, Fullajtár Andrea pedig Tárnoki Márkkal vezette az osztályát, azaz mindkét osztálynak maradt „felelőse”. De nem tudjuk, hogy az új vezetés mondhatja-e azt, mondaná-e azt, hogy holnaptól X.Y. vezeti majd azt az osztályt.

Azért is nehéz kombinálni, hogy mit is akarhatnak, mert ugyan van az egyetemi életnek egy szabályokkal, törvényekkel jól körülhatárolt rendje, de ezt ők akkor és úgy hágják át, ahogy nekik tetszik. 

Így működik, így nem működik az önrendelkezésétől megfosztott egyetem a mindennapokban. Nagyon meg tudom érteni azokat a kollégáimat, akik nem tudnak ebben tovább részt venni.

Ön marad?

Maradok. Nem mintha nagy kedvem lenne. Ez a közeg sem tanulásra, sem alkotómunkára nem tűnik alkalmasnak. Viszont nekem is van egy osztályom, egy másodéves zenés színházrendező osztály, akiknek két fontos alaptanára, Ascher Tamás és Székely Gábor már felmondtak. És természetesen tanítanak tovább, ingyen, hivatástudatból, ragaszkodva a tanítványokhoz – ahogy én is ragaszkodom a tanítványainkhoz, és muszáj, hogy itt legyek velük, például azért, hogy az első félév annak rendje és módja szerint legyen elismerve, mert ugye, ezért is küzdünk.

Mit gondol, az egyetemfoglalással mi lesz most?

Biztos vagyok benne, hogy folytatódni fog, és abban is biztos vagyok, hogy egész máshogy fog folytatódni. Mint ahogy az egész egyetemfoglalásra sem lehetett számítani – titkosan kezdődött, maguk a diákok sem számítottak rá. Most is van bőven muníciónk, mert most is van bőven, ami bántja az igazságérzetünket. Ha akkor nem hagytuk, most még kevésbé fogjuk hagyni.