Kultúra

Harrison Ford visszatér az Indiana Jones ötödik, egyben utolsó részében

AFP
AFP
Ezzel le is zárják a kultikus franchise-t.

Vége a találgatásnak, hogy vajon a 78 éves Harrison Ford felölti-e még valaha Indiana Jones szerelését, hogy nekivágjon egy újabb kalandnak. A franchise jogait birtokló Disney bejelentette, hogy a sztárral forgatják le az ötödik részt, ami egyben lezárás is lesz. A filmet a Nyughatatlant és a Logant is jegyző James Mangold rendezi majd, és 2022-re tervezik a premiert. Az Indiana Jones 4-et 2008-ban mutatták be, és Harrison Ford pár évvel később azt nyilatkozta, helyes döntés volt évtizedek után visszatérnie a szerepben.

Láthattuk, hogy fejlődik és növekszik a karakter az évek alatt, így helyes és teljesen oké volt a részéről, hogy visszatérjen egy nagyszerű filmmel maga körül

mondta 2013-ban, hozzátéve, hogy szerinte nem kell egy Indy-filmnek feltétlenül akcióorientáltnak lennie, hiszen épp a figura a legérdekesebb.

Harrison Ford visszatérése mellett a Disneynek akadt egyéb kölendője is. Egy rakás közelgő tartalmat bejelentettek csütörtökön, különös tekintettel a Star Wars- és Marvel-sorozatokra, amellyekkel a következő években árasztják majd el a Disney Plust.

Kapcsolódó
Húsz új Star Wars- és Marvel-sorozattal száll be a streamingháborúba a Disney
Új tartalmakkal árasztják el a Disney Plust a következő években.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik