Kultúra

Az SZFE mellett tüntettek Berlinben

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Szolidaritási tüntetést szerveztek Berlinben a Színház-és Filmművészeti Egyetem mellett, írja a Népszava a FAZ híre alapján. Az egyik színművészeti főiskola diákjai által szervezett eseményen a résztvevők élőláncot alkottak a Volksbühne színház körül, hogy szolidaritásukat fejezzék ki magyar társaikkal (eddig csupán az interneten tették ezt).

A lap információi szerint a tüntetésen az SZFE autonómiájának visszaállítását követelték. A szónokok közül többen is elmondták, hogy az Orbán-kormány kulturális hegemóniát akar, valamint veszélyben van az oktatás szabadsága is. Hozzátették, az SZFE diákjainak a járvány miatt november 10-én be kellett szüntetniük a szeptember eleje óta tartó blokádot. Az egyik német felszólaló elmondta, hogy az új vezetés több tagjának fogalma sincs a művészetekről, mégis ők döntenek arról, hogy ki taníthat, így az egyetlen logikus válasz az ellenállás.

Kapcsolódó
„Addig tart a blokád, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik"
A hallgatók arra kérnek mindenkit, ne hagyják, hogy elcsituljon az ügy.

Mindeközben itthon a diákok egyetemről való távozása után két héttel az SZFE honlapján közölték, érvénytelenítik az őszi félévet. A kuratórium ezt arra az előtte lévő éjjel meghirdetett, majd november 26-tól hatályos kormányrendeletre hivatkozva lépte meg, amely lehetővé teszi a felsőoktatási intézmények fenntartóinak, hogy rendkívüli helyzetben érvénytelenítsék a félévet.

Kapcsolódó
Jogerős a Fővárosi Ítélőtábla döntése arról, hogy az SZFE oktatók és diákok sztrájkja jogszerű
Közleményben tudatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkbizottsága, hogy a Fővárosi Ítélőtábla harmadszor is úgy döntött, jogszerű a sztrájk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik