Demeter Szilárdot nem engedte el az EMMI az Egyenes beszédbe

Vitázni hívták, ment is volna, ám az EMMI nem engedte el.
Kapcsolódó cikkek

Nem szerepelhetett az ATV Egyenes beszéd című műsorában Demeter Szilárd, pedig igent mondott a meghívásra, minthogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megtiltotta neki a részvételt. Erről Rónai Egon beszélt a műsorban, majd később a Csattban is, számolt be a Telex. A PIM főigazgatójának szombaton, az Origón megjelent, majd visszahívott véleménycikke, melyben Demeter Európát Soros György gázkamrájának, Sorost liberális führernek nevezte, Lengyelországot és Magyarországot pedig a lágerekben meggyilkolt zsidókhoz hasonlította, hazai és nemzetközi szinten is botrányt szított.

Demetertől saját munkatársi is elhatárolódtak, a Parlamentben lemondását követelték, az amerikai és az izraeli nagykövetség, valamint a Nemzetközi Auschwitz Bizottság is elítélte Demeter szavait, a budavári önkormányzat szerződést bontott a PIM-mel, Kepes András lemondta a PIM-be tervezett online könyvbemutatóját, a cikk híre pedig bejárta a világot. A cikket azóta Demeter visszavonta, ami annyit tesz, hogy törölték az Origóról, a PIM-főigazgató pedig törölte Facebook-profilját, ám ezzel együtt a hétfői parlamenti ülés alapján a kormány mellette áll, és a helyén maradhat, minthogy Varga Mihály szerint Demeter belátta hibáját.