Belföld

Demeter Szilárd miatt bont szerződést a PIM-mel a Budavári Önkormányzat

Róka László/MTVA/Bizományosi
Róka László/MTVA/Bizományosi
Az önkormányzat eddig évi egymillió forinttal támogatta a Mesemúzeumot.

Felbontja a Budavári Önkormányzat a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) kötött szerződését a PIM igazgatójának a napokban megjelent cikke miatt – jelentette be V. Naszályi Márta polgármester. Az önkormányzat az előző vezetéstől örökölte a szerződést, amely alapján évi 1 millió forinttal támogatták a Mesemúzeumot. Ráadásul, tette hozzá a polgármester, a Mesemúzeum épülete az önkormányzaté, amelyet ingyen bocsátott a PIM rendelkezésére.

A programmal szemben nincsen kifogásunk, azonban a Budavári Önkormányzat addig nem hajlandó a PIM-et támogatni, amíg azt Demeter Szilárd vezeti. (…) A másik, szintén ingyenes használatba adott helyiségben működő Kortárs Irodalmi Műhelyt a jövőben az önkormányzat kulturális csapata működteti majd.

írta a polgármester.

Demeter Szilárd az ominózus írásában Soros Györgyöt Adolf Hitlerhez hasonlította és azt is írta, hogy Európa Soros gázkamrája. A cikk nagy felháborodást keltett, és Demeter vasárnap visszavonta azt, de azt is megjegyezte, hogy továbbra is védelmezni fogja a vélemény- és szólásszabadságot.

V. Naszályi Márta ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Bár Demeter visszataszító írását főnökei nyomására azóta tessék-lássék visszavonta, azonban a Budavári Önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan ember vezette intézménnyel legyen szerződése, aki népirtást tagad vagy relativizál. A PIM igazgatója ezzel nemcsak az áldozatok emlékét sértette meg, hanem minden jóérzésű magyar embert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik