Kultúra a világ egy fura hely

Bagettből és zsömléből készít lámpákat egy japán művész

Pampshade
Pampshade
A fiatal tervezőbe egy pékségben dolgozva hasított bele a felismerés: mi lenne, ha ételből csinálna különleges éjjelilámpát?

A japán formatervezők munkái időről időre képesek őszintén meglepni a világot, hiszen sokszor mindennapos dolgoknak adnak új jelentést: tökéletesen igaz ez a kiotói Yukiko Morita lámpáira, hiszen a Pampshade valódi kenyerekből, bagettekből, zsömlékből és croissant-okból készül.

A korábban egy pékségben dolgozó nőnek egy hosszú munkanap után ki kellett volna dobnia a maradékot, ő azonban úgy döntött, hogy a frissességét néhány óra alatt elveszített árut inkább hazaviszi, és

megpróbál fényforrásokat készíteni belőle.

Némi próbálkozás után, 2016-ban végül rájött a receptre:

a kivájt kenyereket mindössze kívül-belül gyantával kezeli, majd elhelyezi benne az elektronikát és az izzót.

Az eredményt a Pampshade nevet kapott oldalán, illetve az ahhoz kapcsolódó Instagram-fiókban teszi közzé, ahol minden darab megvásárolható, sőt, a művész megrendelésre akár egyedi munkákat is elkészít.

A kisebb darabok 15-20 ezer forintért érhetők el, a kardnak beillő bagettért azonban közel 45 ezer forintot kell leszurkolni az online pénztárnál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik