Kultúra

Az angolok majmolása helyett inkább magunkat kellene adnunk Kelet-Európában

A Sean Darin művésznéven zenélő elektronikus zenei producer, Szepesi Zsolt új dalában az egykori HS7-frontember Szűcs Krisztiánnal kollaborált, az eredmény pedig egy szürreálisan suttyó klip, mely a 24.hu-n látható először.

Szepesi eddig is a legkülönfélébb stílusokhoz tartozó előadókkal dolgozott együtt, most pedig a RISK álnév mögé rejtőző Szűcs Krisztiánnal kollaborált, akivel már korábban közösen alkotott NAZA nevű közös zenekarukban. A dal címe Hugh Grant, mely már három éve kallódott Szepesi számkezdeményei között, és a brit UK garage/house stílusok előtt tiszteleg, azt pedig ki se találná senki, miért a reneszánszát élő filmszínészről kapta a címét:

Hugh Grant minden filmben olyan, mintha ugyanazt a szerepet játszaná, hogy ő Angol, nagy betűvel. Semmi többet nem visz bele, csak hozza, hogy ő az elegánsan távolságtartó, felsőbbrendű, fejlett sziget, és valahogy azt az érzést kelti, hogy akinek ez nem tetszik az mit sem ért. Felszínesen elegáns és visszafogott, de valójában egy gigantikus egó. Matyi, a mi klipünk főhőse ennek a jól felépített képnek pontosan az ellentéte mindenben. Végigkövetjük egy napját, miközben különböző tudatmódosító szerek hatásait éli át, és a maga “eszközeivel” ő is menő angol akar lenni, mint Hugh Grant

– mondta Sean Darin.

A videót Porkoláb Norbert rendezte, aki amellett, hogy Sean Darin állandó kliprendező társa, az Álmatlan című dokumentumfilmet is jegyzi. A klip a magyarázat szerint egy görbe tükör, ami felveti azt a kérdést, hogy biztos jó nekünk, ha mások akarunk lenni, mint amik vagyunk? És ha felveszünk stílusokat, és átveszünk viselkedési formákat, akkor vajon azokká is válunk? És kell nekünk ez egyáltalán?

Kelet-európaiként nagyon szeretjük majmolni az angol kultúrát. És közben ez a dal, ez a klip megmutatja azt, hogy a legmenőbbek akkor vagyunk, ha önazonosak, autentikusak tudunk lenni. És ez csak akkor lehet, ha merészen vállaljuk magunkat. Így, itt, a mi eszközeinkkel, Kelet-Európában.

Így született meg a teljesen agyament klip, melyet Sean Darin és Porkoláb közös kedvence, Aphex Twin ihletett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik