Egy márciusi késő este egy tinédzser fogott egy dupla csövű sörétes puskát, kisétált az erdőbe, odanyomta a fegyvert egy másik ember homlokához, és meghúzta a ravaszt. Következzék hát a történet, hogyan jutottunk idáig
– így kezdődik Fredrik Backman, az itthon is nagy rajongótáborral bíró svéd író regénye, a Mi vagyunk a medvék. És gyakorlatilag így kezdődik az azt képernyőre adaptáló HBO-s minisorozat is, ez pedig szépen előrevetíti, hogy mire számíthatunk a sorozattól a továbbiakban: nagy-nagy tiszteletre és ebből fakadóan szokatlan pontosságra. Emellett pedig még csodás ember- és társadalomismeretre, ami Az ember, akit Ovénak hívnak című regényével híressé vált Backman érdeme, és a legjobb skandináv krimiket idéző, havas-noir hangulatra, ami meg a filmes stábé az HBO Nordicnál.
No de miről is van szó? A történet egy svéd kisvárosban, Björnstadban játszódik, amit leginkább Medvevárosnak lehetne fordítani – de szerencsére nem tette senki, csak a cím magyarázataként jegyzem meg. Björnstad túlságosan északon helyezkedik el ahhoz, hogy túl nagy mozgásteret hagyna a lakóknak: van egy gyár, ahol lehet húzni az igát, van egy kocsma, ahol utána meg lehet inni a kelleténél több alkoholt, és éppenséggel még iskola is van, de a helyi gyerekek ambíciói általában valahová máshová húzzák őket, míg az erdő lassan felfalja az év nagy részében hóba temetett várost. Egyetlen dolog van, ami helyben van, és igazán fontos a helyieknek: a jégkorong. Björnstad hokiváros, és mindenki érintett, vagy játékos, vagy szurkoló, vagy irritálóan elkötelezett hokiszülő. A hoki az, ahová a tehetség csatornázható, mármint az olyan tehetség, amire felfigyelnek, a hoki a remény, a kitörési pont, és a hoki az is, ami érdemben mozgatja az érzelmeket, és a város sorsát is mintha magával húzná: ha rosszul megy a hoki, a város is lejtmenetben van, ha jól megy a hoki, akkor még van esély a fejlődésre.
Persze a lelkesekből több van, mint a tehetségesekből, és történetünk kezdetén épp az egyik ritka tehetség, Peter tér haza, miután egy családi tragédiát követően feladta a profi jégkorongot. A juniorcsapat edzője lesz, ahol egy ritka tehetség, Kevin egyszemélyes hadseregként működik, tehetsége ellenére kevés sikerrel. Peter megtanítja a srácoknak a csapatmunkát és a stratégiát, és lassan-lassan a csapat elindul felfelé, olyannyira, hogy esélyük nyílik a bajnoki elődöntőre. A meccs napja azonban nem úgy sül el, ahogy azt bárki is képzelte volna: Peter edző lányát, Mayát megerőszakolja az említett szupersztár, Kevin. Ez pedig felforgat mindent, és olyan indulatokat szít, aminek nem lehet jó vége. Mindenki rákényszerül arra, hogy újraértelmezzen néhány fogalmat, a barátságét, az értékrendét, a lojalitásét, és a szabadságét is – miközben felerősödnek a szélsőségek: az ember legrondább és legszebb arcai egyaránt.
Backman egyébként egészen páratlanul ért az emberekhez, de még ennél is fontosabb, hogy nagyon szereti őket – ami furcsa egy közmondásosan magának való, visszahúzódó alkatú írótól. Ez a szeretet pedig lehetetlenné teszi az egysíkúan jó és egysíkúan gonosz karakterek felvonultatását, azaz Backmannál simán előfordul, hogy együtt érzünk a „rossz” szereplővel és elborzadunk a „jó”-tól. Esendősége, emberi oldala mindenkinek van, ezt pedig Backman sosem felejti el – és szerencsére nem felejtették el sem a forgatókönyvírók (Linn Gottfridsson, Antonia Pyk, Anders Weidemann), sem a rendező (Peter Grönlund). Ahogy egyébként mást sem felejtettek el az alapanyagból, ez pedig azzal jár, hogy a Mi vagyunk a medvék adaptációja olyan szöveghű, amire nem gyakran látunk példát. Természetesen vannak módosítások, egyszerűsítések, kimaradt intermezzók, de ezek apróságok, pláne ahhoz viszonyítva, hogy összességében milyen tisztelettel kezeli a sorozat az alapregényt. Távol álljon tőlem az európaiság-sznobéria – na jó, azért annyira nem áll távol –, de ezt kénytelen vagyok az európai filmes hagyományok örökségének látni, már csak azért is, mert számtalan példát láttunk arra, hogy egy skandináv regény hasonló szellemben elkészült skandináv feldolgozását aztán az amerikai reboot finoman szólva is szabadosabban kezelte.
Persze ez együtt jár azzal, hogy a sorozat dramaturgiája, érzelmi-hangulati íve meglehetősen szokatlan lehet a bombasztikus amerikai filmnyelven szocializált nézőnek: a történetet nem darabolták túl – az egész sorozat öt rész –, és sem nem pumpálták fel, sem nem hagytak ki belőle lényeges, a megértéshez szükséges elemeket, továbbá nem tekerték fel a kontrasztokat sem. Így a néző kénytelen beérni a realitáshoz lényegesen közelebb maradó akcióval, drámával, mélységekkel. Kicsit olyan ez, mint amikor az évtizedekig mindent megcukrozó egyszer csak natúran, kristálycukor, karamell, méz és egyebek nélkül, natúran harap bele egy gyümölcsbe: szinte íztelennek érzi a legérettebb, isteni jó epret is, mert ízlelőbimbóit olyan sokáig ingerelte túl, hogy a valódi ízeket már fel sem fogja, pedig ott vannak. Ezzel nem azt mondom, hogy a Mi vagyunk a medvék unalmas, lassú vagy eseménytelen lenne – az alkotók csak addig húzzák vissza a tempót, amíg az szolgálja a feszültséget, a fenyegető hangulat fokozódását –, de tény, hogy egy amerikai társához képest szokatlanul nyugodtnak, csendesnek érezni a sorozatot.
Az indulatok itt szappanoperai melodráma helyett a mélyben buzognak, időnként fel-felcsapva, és még többször gyilkos csendbe burkolózva. A sorozat gyönyörűen – nemcsak átvitt értelemben: tényleg gyönyörű a látvány –mutatja meg az egyéni és közösségi felelősségvállalás, vagy éppenséggel a csapatszellem fogalmának mind a felemelő, mind pedig a szégyenletes arcait, azt, ahogy egy közösség összezár a bűnös védelmében, hisz az a „mi kutyánk kölyke”, és azt is, ahogy a legkeményebb lelkeket is feloldja néha egy-egy tiszta, őszinte és saját érdekével szemben is a józan igazságot képviselő hang. Emberek és közösségek drámáinak, a néplélek dinamikáinak, a traumának és a gyógyulásnak is szokatlanul értő megéneklése a Mi vagyunk a medvék, melyben külön pozitívum, hogy pontosan tudjuk, hogy folytatás is csak autentikus alapon, nem pedig a még egy bőr lehúzásának reményében készül majd, legalábbis a könyvnek azóta lett folytatása.
Mi vagyunk a medvék (Björnstad), már mind az öt epizóddal elérhető az HBO GO-n, magyar szinkronnal is. 24.hu: 8/10
