Kultúra

Ismét lemondta egy német színház a szereplését Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai Staatsschauspiel is lemondta a vendégszereplését a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett nemzetközi fesztiválon, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) – írja a Telex a szervezet sajtóközleménye alapján.

A társulat honlapján azt írja, hogy döntésük hátterében a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiája körül kialakult, egyre agresszívabbá váló konfliktusok állnak.

Tevékenységünkkel kiállunk egy nyitott társadalom mellett, amelyben a véleménynyilvánítás és a művészet szabadsága demokratikus társadalmunk feltétlen értékei, valamint alapvető emberi jogai. A magyar kulturális élet aktuális fejleményei megerősítik azt a benyomásunkat, hogy a művészeti tevékenységünket eszközként használnák egy kultúrkampfban. Ezért tiltakozásképpen, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és oktatóival szolidaritást vállalva a meghívást nem fogadjuk el

– mondta Joachim Klement, a drezdai színház intendánsa.

A társulat eredetileg idén áprilisban lépett volna fel a fővárosban Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének színpadi adaptációjával, melyet Sebastian Hartmann rendezett, de az eseményt a járvány miatt jövő tavaszra halasztották. A fesztivált várhatóan 2021. április 8. és május 17. között rendezik meg a Nemzeti Színházban.

Palkovics szerint az SZFE autonómiája semmilyen módon nem változott
A kuratórium tagjai pedig a szakma csúcsát képviselik.

Kiemelt kép: Soós Lajos / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik