Kultúra

Meghalt Ken Hensley, a Uriah Heep egykori billentyűse

Meghalt 75 éves korában Ken Hensley, a Uriah Heep brit rockegyüttes egykori billentyűse – írta a BBC-re hivatkozva az MTI. Hensley a zenekar sok korai számának – köztük az Easy Livin’, Stealin’-nek és Lady in Blacknek – szerzője is volt. A zenész szerda este hunyt el rövid betegséget követően – erősítette meg menedzsere.

„Mélyen megrázott Ken Hensley halálának híre, őszinte részvétemet fejezem ki a családnak és Hensley feleségének, Monicának. Ken csodálatos dalokat írt, míg velünk volt, zenei öröksége az emberek szívében mindig élni fog” – írta a Twitteren Mick Box, aki több mint négy évtizede vezeti a Uriah Heepet. A kemény és a progresszív rockot ötvöző, Magyarországon is népszerű zenekar az 1970-es években ért a csúcsra. Hensley billentyűjátéka hangzásuk jellegzetes vonása volt. Az együttes nevét Charles Dickens híres regénye, a Copperfield Dávid egyik szereplőjétől kölcsönözte. A hetvenes évek végén, az együttes legnagyobb sikereit követően Hensley kilépett a zenekarból, nem sokkal később megalakította saját zenekarát Ken Hensley and Live Fire néven. Ennek ellenére sokszor lépett fel korábbi zenekari társaival együtt. Idén szeptemberben halt meg a Uriah Heep egy másik tagja, Lee Kerslake dobos is.

Kiemelt kép: Yuri Streletc / Sputnik / Sputnik via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik