Kultúra

Agyonlőtték Eddie Hassell színészt Texasban

Egyelőre tisztázatlan körülmények között életét vesztette egy közúti lövöldözésben Eddie Hassell Texasban. A 30 éves filmszínész szerepelt A gyerekek jól vannak című filmben, amit Oscar-díjra is jelöltek a legjobb film kategóriájában 2011-ben, ebben Julianne Moore és Mark Ruffalo oldalán játszott. Ezen kívül általában mellékszerepeket alakított filmekben és számos sorozatban, mint például a Született szobalányok, a Dr. Csont vagy a Terepen.

A fiatal színész az NBC sci-fisorozatában, A mélység fantomjában Phil Nance-t alakította. De egyebek mellett feltűnt Aaron Sorkin A színfalak mögött című sorozatában, és egy sor más tévés produkcióban. Szerepelt a 2012 című sci-fiben, A családfa című vígjátékban és a Steve Jobsról szóló Jobs című életrajzi drámában is.

A színészet mellett megszállott szörfös és gördeszkás volt. Egy 2013-as interjújában elárulta, hogy életében nagyon fontos szerepe van a gördeszkázásnak, reklámszerepeket is kapott emiatt. Texasban lovagolt és rodeózott, de miután átköltözött Los Angelesbe, átnyergelt a gördeszkára, és filmjeiben minden kaszkadőrmutatványt maga csinált, írja az MTI.

Haskell a képviselője szerint vélhetően autós rablás áldozata lett, de további információk nincsenek a tragédiáról, írja a Variety.

Kiemelt kép: Jason Merritt/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik