Kultúra

Ez az irritáló gyerekdal még a Despacito nézettségét is lenyomta

Már éppen elfogadtuk, hogy a Despacitót szinte semmi sem taszíthatja le trónjáról, már ami a Youtube-nézettségét illeti, arra viszont nem számítottunk, hogy egy tingli-tangli gyerekdal fogja felülmúlni. A Baby Shark című fülbemászó dal az eddigi legnézettebb YouTube-videó, mely több mint 7 milliárdos megtekintésnél jár jelenleg, négy évvel a videómegosztóra való feltöltése után.

A dal írójának kiléte ismeretlen, de nem csodálkoznánk, ha hirtelen jelentkezne a nem kevés jogdíjért. A dél-koreai Pinkfong cég által gyártott szám először Délkelet-Ázsiában, majd később az Egyesült Államokban és Európában is elterjedt és a Billboard Hot 100 listát és a brit slágerlistát is megjárta. A dal megannyi nyelvre lefordították, több mint száz változat készült hozzá, legutóbbi a járvány elleni védekezést népszerűsíti.

Persze, amennyire imádják a gyerekek a Baby Sharkot, annyira utálják a szülők és a felnőttek nagy része. Az amerikai Oklahoma államban két börtönőr például arra kényszerített négy falhoz bilincselt elítéltet, hogy órákon át hallgassák a dalt. A börtönőrök, valamint felettesük ellen eljárást indítottak az elítéltek ellen elkövetett kegyetlenkedések miatt.

(Guardian)

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik