Kultúra

Ez is eljön: alaposan elhúzva, de véget ér a Halálos iramban franchise

Éspedig dupla zárófilmmel, amúgy bosszúállósan.

Ugyan még a kilencedik részre is várnunk kell, a járvány miatt ugyanis jövő májusra halasztották a bemutatót, de a stúdió már a Halálos iramban filmek további részeiről gondolkodik, és egyre biztosabb, hogy a franchise, amiről azt hittük, a James Bond-filmeknél is hosszabb ideig velünk lesz, hamarosan végéhez közeledik. Ugyanakkor nem ússzuk meg olyan egyszerűen a lezárást: az eddigi pletykákkal ellentétben nem a tizedik, hanem a tizenegyedik film zárja le a sztorit, de úgy, hogy az utolsó két film valójában egy nagy, de két részre darabolt film lesz, amint az például a Bosszúállók Végtelen háború és Végjáték című zárórészeinél is volt.

Az utolsó két filmet ugyanaz a Justin Lin rendezi majd, aki a már elkészült, bemutatásra váró kilencedik mellett a harmadik, negyedik és ötödik és hatodik filmet is jegyzi, tudta meg a Deadline. Arról, hogy Dom Toretto karakterének és „családjának” története két részen zárulhat le, Vin Diesel már korábban is beszélt, azóta pedig a két Bosszúállók-zárófilm döbbenetes anyagi sikere bizonyította, hogy a koncepció, ha kellően profi a megvalósítás, nagyon is beválhat. A Halálos iramban-franchise már most is a Universal legjobban jövedelmező szériája, és nyilván szeretnének mindent megtenni azért, hogy ez így is maradjon.

Ugyanakkor az alaptörténet lezárása nem jelenti azt, hogy a franchise is véget ér, ahhoz messze túl sok pénzt hoz, így már dolgoznak a spinoffokon, melyek közül a Dwayne Johnson és Jason Statham karakterei köré írt Halálos iramban: Hobbs és Shaw, ugye, már mozikba is került, ennek készül a folytatása is, valamint tudunk egy női főszereplős spinoff készültéről is.

Kiemelt kép: Universal

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik