Kultúra

Budapest lesz az idei MTV European Music Awards házigazdája

A könnyűzenei világ egyik legfontosabb eseménye, az MTV European Music Awards (MTV EMA) házigazdája lesz Budapest november 8-án. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét – hangsúlyozta közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás négy ikonikus magyarországi helyszínt érint majd.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény kapcsán Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondta, „történelmi pillanat” ez Magyarország és Budapest számára, ugyanis a könnyűzenei világ legfontosabb eseményének egyik helyszíne lesz az ország, melynek emblematikus helyei 200 ország egymilliárd nézőjéhez jutnak el.

Európa legnézettebb zenei eseménye rendkívüli turisztikai reklámot is jelenti most Budapest, ezen keresztül Magyarország számára. Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Budapest a régió legjobb úti célja. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi hírnévért

– tette hozzá Guller Zoltán.

Az MTV EMA 2020 Show megrendezésére 2019-ben nyújtott be pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA), az esemény lebonyolítására a magyar kormány a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül nyújt támogatást.

(MTI)

Kiemelt kép: ROBIN VAN LONKHUIJSEN / ANP / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik