Lezárultak a hetekkel ezelőtt megkezdett tárgyalások, így 25 százalékos, kisebbségi tulajdonrészt szerzett a Libri-Bookline csoportban a Mathias Corvinus Collegium. A tavasz óta az állami MOL- és Richter-részvények 10 százalékával is gazdálkodó intézmény Spéder Zoltán tulajdonrészét vette át.
A Telex megkérdezte a könyvszakma néhány szereplőjét, mit szólnak a tulajdonszerzéshez. „Váratlan volt, és sokakat kicsit meg is ijesztett, mert egyelőre nem látjuk, hol vannak szinergiák egy nagy könyvkiadó- és könyvterjesztőcsoport és az MCC között, miért kellett nekik, mi is ennek a jelentősége” – nyilatkozta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.
A könyvkiadók elsősorban attól tartanak, a kormányzathoz ezer szállal kötődő intézmény megjelenése a Libriben a kultúrharc újabb felvonását hozhatja el. A tehetséggondozással és oktatással foglalkozó MCC alapítója és kurátora ugyanis az a Tombor András, aki hitelezett már Habony Árpádnak is. Mészáros Lőrinccel közös cége értékesíti a közmédia, a TV2 és az ATV reklámidejét is, pár éve pedig a kormányhoz közel álló kutatóműhely, a Századvég az MCC-vel közösen alapította meg a Migrációkutató Intézetet.
„A hárommillió könyvvásárlónak nem lehet bármit eladni”
A Libri-Bookline csoport a magyar könyvpiac legnagyobb szereplője, piacvezetők a könyvterjesztéstől a könyvkiadáson át a bolthálózatig. Nagyjából a könyvpiac 50 százalékát uralják, tavaly 1,7 milliárdos eredményt értek el. Hozzájuk tartozik a saját alapítású Libri Kiadó mellett a Jelenkor, a Helikon, a Park és a Kolibri is, és résztulajdonosok a Kalligramban, a Jaffában és a Scolar Kiadóban.
A Libri többségi tulajdonosa, Balogh Ákos a Telex forrásai szerint az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozta könyvszakmai berkekben, hogy amíg ő a helyén van, nem fog megváltozni a csoport kiadói vagy könyvterjesztői stratégiája. Ezt erősítette meg Kolosi Tamás, a Libri fő vetélytársa, a Líra Könyv Zrt. elnöke is
Magyarországon van összesen hárommillió könyvvásárló, nekik nem lehet bármit eladni, ezért nincs is nagyobb tere a könyvkereskedelemben politikai szempontoknak
– mondta Kolosi a lapnak. Kolosi meggyőződése ezért, hogy a Libri esetében piaci vásárlásról van szó.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu