Kultúra

Harag Anita kapta az idei Margó-díjat

2020. október 15-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron hatodik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének, Harag Anitának. A Magvető Kiadónál megjelent, az Évszakhoz képest hűvösebb c. novelláskötet nyerte el a félmillió forintot, a próbafordítást, a tárcasorozatot, bemutatkozást a Müpa 2021/22-es Literárium-sorozatában és a Bookline 15 millió forintos médiatámogatását.

Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte, másodjára Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak, harmadjára Szöllősi Mátyás kapta meg az elismerést, negyedik alkalommal pedig Mécs Anna vehette át a díjat. Tavaly Fehér Boldizsár Vak majom című regénye vitte el a díjat.

A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége), Czinki Ferenc (Szépírók társasága), Gaborják Ádám, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója.

A Margó-díj 2020-as kiírásának 10 legjobb könyve:

Babarczy Eszter: A mérgezett nő, Jelenkor
Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni, Scolar
Gáspár-Singer Anna: Valami kék, Kalligram
Halmai Róbert: Nagyapám, Napkút
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető
Hegyi Ede: A senki, Napkút,
Nagy Gerzson: Délután apámmal, Kalligram
Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny! Menő Könyvek
Szelle Ákos: Sebek a falon, Animus
Zsembery Péter: Vigyázz, kész, Scolar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik