Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe, ahová az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor.
Az intézet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az előzetes tervek szerint Káel Csaba a beszélgetésen előbb az egyetem részéről felhatalmazást kapó oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal.
Az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is eljöttek az egyeztetésre, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal végül nem kerülhetett sor
– olvasható a közleményben.
A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben, fokozatosan határozzák meg, írták.
Káel Csaba kezdeményezéséhez híven továbbra is várja az SZFE mozgóképes tanárait az oktatás szakmai kérdéseinek megbeszélésére, hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait
– tartalmazza a közlemény.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu