Kultúra

Demeter Szilárd nem ért egyet Dúró Dórával, de nem tiltaná el a könyvdarálástól

„Az én személyes értékrendem és ízlésvilágom szerint semmiféle könyvet nem égetünk, nem darálunk” – írta a Hvg.hu-nak a Meseország mindenkié című mesekönyv és az általa szított indulatok kapcsán a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd, aki korábbi gyakorlatának megfelelően a teljes, írásban adott interjút kitette a Facebookra, mielőtt az megjelent volna.

Demeter azt mondja, nem ért egyet Dúró Dórával, de el sem tiltaná attól, hogy kifejezze a véleményét, ha pedig valaki úgy gondolja, hogy a képviselő a könyvdarálással túlment a véleménynyilvánítás elfogadható határán, az tegyen feljelentést.

Szerinte a nagy botrányt kavaró mesekönyv inkább azokról a felnőttekről szól, akik írták, valójában nem a gyerekeknek készítették. „Jóemberkedni akarnak, vagy önterápiás célzattal bújnak mesék mögé, fogalmam sincs, nem is érdekel. A gyerekek ugyanis nem hülyék, nem kell őket érzékenyíteni, hamar leveszik, ha valami nem kóser” – mondja a PIM főigazgatója, akit „baromira irritál”, ha morális nyomás alá helyezik.

„Amennyiben a homoszexuálisok, transzneműek, a vasalóval házasodni kívánók, mit tudom én, hol tartunk, azt szeretnék, hogy toleráljam az ő életgyakorlatukat, akkor joggal várom el tőlük, hogy hagyják, hogy én meg a saját értékrendem szerint éljek és ebben neveljem a gyermekeimet” –  vélekedik.

Már ezernél is több pszichológus állt ki a Meseország mellett és határolódott el Bagdy Emőkétől
A fontos társadalmi jelenségeket feldolgozó könyv nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára – hangsúlyozzák.

Kép: Fülöp Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik