Kultúra

Nem igaz, hogy csak akkor tudják kifizetni az SZFE dolgozóit, ha a kancellár bemehet az egyetemre

Abszurdnak minősítette az SZFE bérszámfejtője, Varga Réka az egyetem új kancellárjának állítását, miszerint nem tud addig béreket fizetni az intézmény dolgozóinak, míg be nem mehet az épületbe. Varga Réka a Telexnek beszélt minderről.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem nemrég kinevezett új kancellárja, a katonatiszt Szarka Gábor többször beszélt arról, hogy amíg nem engedik be, nem tudnak bért fizetni, mert nem tudja aláírni az ehhez szükséges papírokat, arra pedig nem hajlandó, hogy

kocsi hátulján meg különböző kávézókba meg ilyen mindenféle egyéb irodákba hozassam ki a papírokat,

– mondta pár napja a Kossuth Rádiónak Szarka, aki egyszer már megpróbált bejutni az épületbe, de a hallgatók feltartóztatták. Ám a kancellár állításai alaptalanok Varga Réka szerint, ugyanis az SZFE bérszámfejtése szeptember 1-gyel, azaz az alapítványi működés megkezdésével az ő kezéből átkerült egy külső, ajkai céghez, Varga már csak ellenőrzi a hozzá elektronikusan eljuttatott adatokat, majd továbbítja a kancellárnak, akinek mindössze annyi a dolga, hogy egy válasz e-mailben jóváhagyja az utalásokat, de ha teljesen biztosra menne, akkor is használhat elektronikus aláírást. Ez egyébként már a régi kancellár idején is így volt. A kancellár az utalást végző géphez nem is nyúl, az nem az ő dolga, ha pedig a papírokat mégis fizikai formában szeretné látni, és kézzel aláírni, Varga szerint gond nélkül ki tudják küldeni neki zárt műanyag konténerben a papírokat. Varga szerint szarka nem is keres megoldásokat arra, hogy béreket utalhassanak.

Kiemelt kép: MTI /Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik