Kultúra

Nemcsak művészek, de rengeteg civil is kiáll az SZFE-ért

Sorra állnak ki a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói mellett, művészek és civilek egyaránt. Mivel sokan nem tudnak személyesen jelen lenni a demonstrációkon, így az alábbi videóban fejezik ki együttérzésüket és támogatásukat. Köztük vannak pedagógusok, vállalkozók, programozók, írók, színészek, rendezők, volt alkotmánybíró és MTA-doktorok is többek között.

A támogató videókampányt az aHang a hallgatókkal közösen azért hozta létre, hogy bárki, aki egyetért követeléseikkel, az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmükkel, tudjon üzenni nekik. Az SZFE hallgatói júniusban indítottak kampányt az intézményük függetlenségének megőrzéséért. A SzabadaHangon indított petíciójukat eddig mintegy 30 ezren támogatták – ugyanennyien küldtek levelet dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, akit arra kértek, garancia nyilatkozattal biztosítsa az egyetem autonómiáját.

Schilling Árpád: Vidnyánszky hős is lehetett volna az SZFE-történetben, de alkatilag képtelennek bizonyult rá
Milyen szakmai változásokra lenne szükség az SZFE-n? Schilling Árpáddal és Bodó Viktorral a mesterek alkonyáról és a diákok életmódreformjáról is beszélgettünk.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik