Kultúra

Meleg szerelmi történetben lesz főszereplő Harry Styles

A Dunkirk után újra nagy szerepe lesz.

Bethan Roberts híres LMBTQ-témájú regénye, a My Policeman (kb. Az én rendőröm) filmadaptációjában lesz látható hamarosan Harry Styles, ha sikerrel járnak az előrehaladott tárgyalások. A film az Amazon berkein belül készül, és úgy tűnik, a női főszereplő személye is megvan Lily James személyében – értesül a Collider. A rendezői székben jelen állás szerint a Tony-díjas Michael Grandage ül majd, valamint az is tudható, hogy a forgatókönyvet a Philadelphiáért Oscar-díjat nyert Ron Nyswaner írja majd Roberts 2012-es regénye alapján.

A My Policeman, amely magyarul még nem jelent meg, a brit kikötővárosában, Brightonban játszódik, és két idősíkot ölel fel: az 1990-es évekből tekintenek vissza a főszereplők mindarra, ami az 1950-es években történt velük. Ami történt, az pedig kellőképpen drámai: a tanárnő, Marion első látásra beleszeret a fiatal, jóképű rendőrbe, Tomba. Igen ám, de Tom hamarosan megismerkedik Patrickkal, aki múzeumi kurátorként felnyitja Tom szemét a művészet szépségeire – és a tiltott szerelemre is, ugyanis a két férfi vonzalma ekkoriban nem csupán tabu, hanem egyenesen illegális is. Így aztán Tom a biztonság kedvéért Marionnak házasodik össze, ám a furcsa szerelmi háromszög fennmarad, mígnem egyikük robbantja az ingatag status quót. Styles Tom szerepében látható majd, Mariont értelemszerűen Lily James játssza majd, Patrick személyét azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, hogy vélhetőleg valamelyest idősebb színész kapja majd a szerepet, mint a huszonhat éves Styles, akit egyébként idén már fotóztak a regénnyel a kezében, szóval alighanem készül már egy ideje a szerepre.

Harry Styles, mióta a One Direction évekkel ezelőtt szünetre vonult, hogy a tagok saját dolgaikra koncentrálhassanak, zenei szólókarrierje mellett kezdett a mozi felé kacsintgatni, nem kisebb filmben, mint Christopher Nolan Dunkirkjében debütált a vásznon, azóta pedig Olivia Wilde pszichothrillerében, a Don’t Worry, Darlingban is szerepelt Florence Pugh, Chris Pine és Dakota Johnson oldalán.

Kiemelt kép: Angela Weiss / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik