Az SZFE hallgatói és tanárai súlyos szereptévesztésben vannak, gőgösek és azzal, hogy áll az oktatás, törvénysértést követnek el Vidnyánszky Attila szerint, aki a Demokratának adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy akik most az egyetemet védik, néhány évvel ezelőtt még annak adtak hangot, hogy milyen elégedetlenek az intézménnyel.
Amikor készültem erre az alkalomra (a Magyar Rektori Konferencia és a HÖOK az SZFE ügyében összehívott egyeztetésére – a szerk.), elkezdtem gyűjteni azokat a korábban megjelent kritikákat a színművészetivel kapcsolatban, amiket maguk az egyetem egykori diákjai fogalmaztak meg. És nagy meglepetésemre a Színház folyóirat 2001. májusi számában megjelent, Zacc a kávéban – Helyzetkép a Színművészetin című riportban, ezt bárki elolvashatja az interneten, igen tanulságos mondatokat találtam. “Ha valaki rendet akar vágni ebben az iskolában, akkor mindent a nulláról kell kezdeni, mert a bűn beleivódott a falakba.” Ezt például Schilling Árpád mondta még hallgatókorában, és most ő ágál a leghangosabban minden változás ellen. Bodó Viktor, aki ma az egyetemet védi, őszintétlenségről, a változtatás lehetetlenségéről beszélt, arról, hogy ha nem történik valami, ötven évig minden marad a régiben. A megszólalók leromlott infrastruktúráról, a diákok túlhajszolásáról, rossz tanítási módszerekről, súlyos mesterségbeli hiányosságokról beszéltek. Meg kellene kérdezni őket ma, hogy az elmúlt húsz év alatt bekövetkezett változásokkal elégedettek-e
– mondta a lapnak hangsúlyozva, hogy épp azért kellett ilyen határozottan, kívülről lépni, mert az átalakulás másként nem mehetett volna végbe. Vidnyánszky azt is a nyitottság gátjának látja, hogy szerinte az SZFE oktatói egy egyre szűkebb körből kerülnek ki, éspedig nagyrészt a Katona József Színházból, és így szerinte
más ízléseknek, gondolatoknak viszont így alig marad tér az egyetemen, pedig azok éppúgy érvényesek lehetnek. (…) A mai diákoknak a mostaninál sokkal több módszert, iskolát, esztétikát, ízlést, formát, stílust kellene megmutatni, aztán majd ki-ki választ közülük a habitusa, személyisége, világlátása szerint,
mindennek módját pedig az új kuratóriummal el is kezdik majd kidolgozni, de úgy, hogy a jelenleg futó képzések változtatás nélkül kifussanak. Az SZFE nemrég kinevezett kuratóriumi elnöke arról is beszélt az interjúban, hogy azzal, hogy a tanári kar nagy része felállt, cserben hagyták a diákságot.
Tették ezt annak ellenére, hogy nem győztem és győzöm ma sem minden fórumon hangoztatni, hogy senkitől nem vettünk volna el osztályt, és senki munkájába nem szóltunk volna bele. A változtatások a maguk tempójában, fokozatosan zajlanak majd, építeni akarunk, és nem rombolni ész nélkül. Kissé ironikus, hogy az ehhez a végtelenül bezárt közeghez ragaszkodó emberek éppen a nyitottság és a sokszínűség eltűnését féltik tőlünk
– mondta a színiigazgató. Vidnyánszky azt is hangsúlyozta, hogy ha tényleg ő az egyedüli akadálya annak, hogy az álláspontok közeledjenek, félre fog állni, mert neki ez nem hatalmi kérdés, és soha nem is volt az a típus, aki „két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez”. Arról is beszélt, mennyi támogatást kap, sokan kívánnak neki kitartást a harchoz, csak épp ők nem olyan hangosak, mint az ellenlábasok. Annak kapcsán, hogy milyen változásokat terveznek, a már ismert terveket hangsúlyozta újra: nemzetközi kapcsolatok, csereprogramok, erős kapcsolatok a határon túli magyar színházi élettel, új campus, és így tovább. Ehhez azonban szerinte
a háborúskodás helyett egy nagy levegőt kellene vennie mindenkinek. El kell kezdeni a tanítást és a tanulást, és el kell kezdeni az izgalmas, előrevivő, jövőt építő szakmai vitákat. A helyzet lassú normalizálódása mindenki érdeke.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán / mti
