Kultúra

Elindul a tanév az SZFE-n

Hétfőn délelőtt 10 órakor újabb sajtótájékoztatót tartottak a Színház-és Fimművészeti Egyetemet két héttel ezelőtt elbarikádozó hallgatók. A múlt heti rektori határozathoz híven a tanévet megkezdik, kezdte beszédét Upor László, leköszönő rektorhelyettes. Hozzátette, hogy mindeközben a hallgatók nem adják fel követeléseiket, az egyetem közössége továbbra is ragaszkodik az autónómia helyreállításához.

Kísérleti tanköztársaságot építünk, amelynek tevékenységébe ugyanúgy beleférnek hagyományosnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok mint kreatív és a társadalmi helyzetre, valamint egyetemünk jelenére és velünk íródó történetére reflektáló akciók. Nyitott, szabad, folyton változó egyetem vagyunk minden ellenkező híreszteléssel szemben, és azok is akarunk maradni

– mondta.

Válaszolt az Innovációs és Technológiai Minisztérium az SZFE-t elbarikádozó diákoknak
A fenntartói irányítás és abban biztosított jogok az alaptörvény szerint nem sértik a felsőoktatási intézmény önállóságát szerintük.

Novák Eszter, a leköszönő vezetőség oktatási rektorhelyettese elmondta, olyan tanév kezdődik, melyet egy világjárvány és egy erőszakosan erőltetett menetben végrehajtott és végrehajtatott modellváltás fémjelez. A folyamatból három dolog biztosan hiányzott: szakértelem, tisztesség és emberség, tette hozzá.

A művészetnek az a dolga, hogy beszéljen, az a felelőssége, hogy ne hallgasson. Az egyetem száz sebből vérzik, jól finanszírozott hazugsággá próbálja hónapok óta hitelteleníteni, értékeit alapjaiban kérdőjelezik meg, a korábban garantált autonómáját teljessen elvesztítette, a szenátus és a vezetőség lemondott, nagy mesterek, oktatók hagyták itt az elfogadhatatlan helyzetet, az itt maradtak, a megalázottak szívében harag van. A harag termékeny energiája. A kormány, akinek a szándékait végrehajtották, a miniszterelnökséget vezető miniszter által azt üzente, hogy ez már nem az ő dolguk, nem a kormány felelőssége. A végrehajtó miniszter, az innovációs és technológia minisztérium vezetője azt üzente, hogy ez mér nem az ő felelőssége. Az egyre merekedebb hazugságokat terjesztő kuratóriumi elnök is azt üzeni, hogy ez nem az ő felelőssége. Mi kinek üzenjünk?

– fogalmazott.

Hozzátette, azt kérik Orbán Viktortól, függessze fel az Színház-és Filművészetért Alapítvány kuratóriumát és kezdjék elölről.

NOVÁK ESZTER ÉVNYITÓ BESZÉDETanévnyitóraA Színház és Filmművészeti Egyetem megnyit egy olyan tanévet, amelyet egy…

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2020. szeptember 14., hétfő

Az oktatók után a hallgatók is megszólaltak, akik az alább olvasható szövegben leírtak szerint elmondták, az átalakítással megfosztották őket alapvető jogainktól, semmi sem biztosítja többé az egyetemi közösség számára az önrendelkezést rajtuk kívül.

Mi vagyunk az autonómia garanciája. Mi a hallgatók, és a sztrájkbizottság továbbra is tartjuk magunkat a követeléseinkhez: sem a ránkerőltetett új vezetőket, sem a fejünk felett meghozott döntéseket nem fogadjuk el; a blokádot fenn tartjuk

– hangzott el.

Ezt a szöveget olvastuk fel ma reggel az egyetem épülete előtt! Az eseményről készült videót szintén megtaláljátok, itt…

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK – 2020. szeptember 14., hétfő

Vasárnap megmutatta az SZFE, milyen zárt közösség is az övé
Reagálva a kritikákra, nyílt napot tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Lehetne máskor is ilyen.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik