Kultúra

Az utcán tartanak nyílt napot vasárnap az SZFE hallgatói

A múlt heti élőlánc után ismét rendhagyó demonstrációt szerveznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vasárnap, Nyílt nap a Titkos Egyetemen – #freeSzFE címmel. A hallgatók vasárnap reggel 10.00 és 15.00 óra közt várják az érdeklődőket a Vas utcai épületnél, és „tiszteletbeli hallgatókkal” szeretnék megtölteni a közvetlen környéket.

A hallgatók közleménye kitér rá, hogy az elfoglalt épületbe természetesen továbbra is csak az Egyetem polgárai léphetnek be, a kurzusok és előadások azonban néhány óra erejéig kiköltöznek „Magyarország legszabadabb utcájába”. A közösségi reggelizést szoros órarend követi:

amíg a sarkon Hajdu Szabolcs tart improvizációs gyakorlatot, addig a parkolóban Ascher Tamás szónokol, az épület előtt pedig Enyedi Ildikó ad órát. Ha ez nem lenne elég, a (z örök) gyerekek kedvéért interaktív bábjátékkal és végtelen mennyiségű aszfaltkrétával is készülnek.

– írják az SZFE hallgatói.

A diákok megjegyzik, hogy továbbra sem kaptak érdemi reakciót a szűk két héttel ezelőtt kihirdetett követeléseikre az általuk legitimnek tartott tárgyalópartnertől, az Innovációs- és Technológiai Minisztériumtól. A héten levélben szólították fel Palkovics Lászlót, hogy az intézmény élére kinevezett kuratóriumot hívja vissza, az oktatás körülményeit pedig állítsa helyre. Mint azt megírtuk, Palkovics pénteken azt nyilatkozta, nem látja indokát, hogy visszavonja Vidnyánszky Attila vagy a kuratórium megbízását, és az innovációs miniszter szerint nem neki kell velük tárgyalni, semmi újat nem tudna mondani.

Palkovics az SZFE ügyéről: A kutatórium összetétele Vidnyánszky Attila vezetésével megfelel a célnak
A miniszter nem gondolja, hogy tennivalója lesz a jövőben a színművészetis hallgatókkal.

A matiné jellegű demonstráció ezúttal is az Egyetem autonómiájáért folytatott küzdelmet hivatott szolgálni. A korábbi tüntetéseikhez hasonlóan nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy az eseményen feltétlenül viseljen maszkot, valamint, hogy a távolságot – a lehetőségekhez mérten – a résztvevők tartsák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.