Milyen film lehet az, amelynek a hősnője cukrász? Bohókás, természetesen, könnyed és vicces, érzéki és játékos. Olyan franciás, nem? A filmvászon jelentős cukrászai közül legalábbis sokkal előbb ugrik be Juliette Binoche, amint egy közel sem jelentős filmben tortát süt Johnny Deppnek, mint Tracey Ullman, aki Woody Allen feleségeként véletlenül sikerre viszi a falból létrehozott cukrászdát, amíg az alagsorban a férje alagutat váj a szomszédos banktrezorba.
A Hab előképeként sem a Süti, nem süti szolgálhatott, sokkal inkább a Binoche-féle Csokoládé, de még inkább az Amélie csodálatos élete, amely bemutatása után húsz évvel sem szűnik meg izgatni a műfaji örömöket ígérő, de szerzői ambíciókat is dédelgető magyar filmesek fantáziáját. Így esett, hogy a Liza, a rókatündér után újra megismerhetünk egy önfejű és makacs hősnőt, aki a saját álomvilágában él, céljai eléréséért pedig irracionális elhivatottsággal küzd, tudomást sem véve a kiábrándító valóság által elé görgetett akadályokról.
A Hab hősnője, Dóra rögtön két kihívásnak is igyekszik megfelelni. Meg akarja menteni csődközelbe jutott cukrászdáját, amelyben boldogtalan véget érő szerelmesfilmek szereplőiről nevezi el a sütiket – a jelenet, amelyben a Dórát alakító Kerekes Vica elmagyarázza egy vásárlónak, hogyan kell kiejteni Barbra Streisand nevét, önmagában felér egy kalóriadúsabb desszerttel. Továbbá vissza akarja hódítani volt barátját, a kellemes felsőtestű, ámde csapodár Dávidot, akinek félévi párkapcsolat után jutott eszébe értesíteni Dórát, hogy már korábban eljegyzett egy másik nőt.
A vak is látja, hogy Dórának nem Dávidra van szüksége, hanem a Marci nevű fogorvosra, aki mindenáron meghódítaná őt. A férfi arra is hajlandó, hogy Dóra férjének kiadva magát részt vegyen egy többnapos állásinterjúként is felfogható táborozáson, ahol családi vállalkozásoknak járó támogatást osztanak. Ha Dóra és álférje, illetve álgyereke, a 11 éves, elbűvölően furcsa Lacika nyernek, övék a harmincmillió forint, amellyel megmenekülhet a cukrászda. Dóra pedig két legyet üthet egy csapásra, mert a táborban ott van Dávid is a nejével.
A kétezres évek óta filmező, korábban rövidfilmeket jegyző és gyerekfilmes fesztivált szervező Lakos Nóra alapvetően a romantikus komédiák klasszikus dramaturgiáját, rítusait követi első nagyjátékfilmjében. Komikus szituációkban tereli össze egymásnak rendelt, eleinte azonban ellenségeskedő hőseit, önismereti túrára utaztatja őket és szerelmi sokszöget rajzol – ez a recept működött már az Ez történt egy éjszakában, a Harry és Sallyben meg millió másik romantikus vígjátékban. Működik ezúttal is, annak ellenére, hogy Marci elragadtatása Dóra iránt kevéssé megalapozott (első találkozásuk néhány percig tart csak, a férfi ráadásul másnapos), Dávid pedig nemcsak ellenszenves, de súlytalan figura is marad.
A két férfi közül a Marcit alakító Mátray Lászlónak jut komolyabb szerep, a Kojotból ismert színész pedig ellentmondásos jelenléttel bír. Alkata szerint ösztönös, dúvad férfiakat játszhatna, olyanokat, mint – hogy rögtön a csúcsok csúcsát említsük – A vágy villamosa Marlon Brandója. Mátray azonban inkább A keresztapa Brandóját idézi, amennyiben folyton úgy beszél, mintha narancshéj lenne a szájában. Ráadásul hobbizenész fogorvost játszik, vagyis halmozottan hátrányos helyzetbe hozza őt a forgatókönyv. Mátray becsületére legyen mondva, hogy felvállalja a karakterébe kódolt bumfordiságot, és mivel körülötte sem realisztikus figurák mozognak, végül megbirkózik a szereppel.
Kezdjük Kerekessel, aki rég megérdemelt már egy filmfőszerepet, amely teljes egészében az ő sokszínű és vibráló alakjára, a drámai hullámzást is megengedő komikusi tehetségére épül (lássuk be, a tíz éve készült és rögtön a süllyesztőbe került Ki/Be Tawaret nem volt méltó a színésznőhöz). Kerekesnek azt a nehéz feladatot kell megoldania, hogy egy olyan filmben kezd el játszani, amelyben az ő karaktere a legirreálisabb figura, de egy olyanból lép ki, amelyben már Dóra a legvalóságosabb szereplő. Eközben végig önazonos marad, és Dóra minden döntését hihetővé teszi egy olyan történetben, amely tele van hihetetlen, pontosabban karikatúraszerű figurákkal.
A különc mellékalakok – jurtaszaunát megálmodó szerelmespártól a kimeredő szemű, félelmetes guruig – és a vállalkozásfejlesztő tábor jópofa epizódjai emelik ki a Habot az utóbbi két évtizedben készült magyar romkomok fantáziátlan középmezőnyéből. Ebben a filmben egy 11 éves, szorongásos kisfiú lánynak öltözve indul a táborba, mert Dórától állítása szerint „színészi szabadságot kapott”, Kovács Lehel és Láng Annamária pedig lehetetlenné teszik, hogy rajtuk kívül bárki másra figyeljünk a széna illatától bódult házaspár jeleneteiben.
A gondosan kitalált, berendezett díszleteket, például Dóra antik bútorokkal és anakronisztikus tárgyakkal telezsúfolt lakását, számos jelenetben feleslegessé teszik a zilált, kézből vett képek. A hősnő film eleji fantáziálásához hasonló, szubjektív megoldások – ekkor a képre vetített inzertként jelennek meg Dáviddal közös emlékei – később nem térnek vissza a filmben, feltűnik ugyanakkor egy operatőr (Katona Lászlót, mint mindig, ezúttal is öröm látni), aki belső mozi helyett „valóságos”, tehát a történet összes szereplője számára látható felvételeket mutat. Emiatt elidegenítő módon keverednek össze szubjektív és objektív filmképek egy olyan történetben, amely klasszikus dramaturgiája miatt eleve csak korlátozottan bír el hasonló stiláris bűvészmutatványokat.
A Hab tehát végső soron abba a faramuci helyzetbe kerül, hogy a sablonokat levetkőző, egyéni ötletei, amelyek az újabb magyar romkomok derékhadánál mindenképp emlékezetesebbé teszik, egyúttal a rendezés hibáit is felnagyítják. Lakos Nóra első filmjére mégsem fogok kudarcként visszagondolni, sokkal inkább túlhabzó műfaj- és stílusgyakorlatként, amely többnyire, ha nem is mindig, képes elválasztani a szellemest a gagyitól. Némi fésületlenséget és csapongást végül is meg lehet bocsátani egy filmnek, amely egy cukrászdáról kapta a címét.
Hab (2020), 89 perc, 24.hu: 6,5/10
