Kultúra

Egy feminista író szerint jogunkban kéne állnia utálni a férfiakat

Nagy port kavart Pauline Harmange francia író Moi les hommes, je les déteste (Utálom a férfiakat) című, augusztus 19-én megjelent könyve. A nemrég megjelent kötetről maga Harmange sem gondolta volna, hogy ekkora visszhangot ver, arra számított, hogy legfeljebb pár száz példányt fog eladni barátai és blogja olvasói között.

Ehelyett ennek sokszorosára nőtt érdeklődés övezi a az író első könyvét, miután a francia nemi egyenlőségi minisztérium egyik tanácsadója, Ralph Zurmély olyannyira kiborult annak címén, hogy perrel és rendőrségi eljárással fenyegette meg Harmange-t és Monstrograph nevű kiadóját. A legszebb az egészben, hogy a férfi állítólag nem is olvasta a könyvet, csak a címet és az ajánlót. Franciaországban viszont bűncselekménynek a nemi alapú gyűlöletkeltés, így ennyi is elég volt ahhoz, hogy forrjanak az indulatok.

Ez a könyv nyilvánvalóan óda a félrevezetéshez (= a férfiak gyűlöletéhez), mind az Ön webhelyén található összefoglaló, mind a cím elolvasása szempontjából. Szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy a gyűlöletre való buzdítás nemi alapon bűncselekmény! Következésképpen arra kérem Önt, hogy azonnal távolítsa el ezt a könyvet a katalógusából

– írta Zurmély az írónak és a kiadónak címzett levelében, akinek fenyegető akciójáról egy tényfeltáró oldal, a Mediapart cikket írt.

Ez pillanatok alatt felcsigázta nyilván az olvasók érdeklődését, és a kezdeti, 450 példány gyorsan elfogyott, ahogy az azt követő két utánnyomás is. Jelenleg a könyv 2500 eladott példánynál tart. Az önkéntesek által vezetett, magát „mikrokiadó háznak” nevező Monstrograph viszont nem győzi az utánnyomást, annyira túlterheltek, a munkatársak elmondták, hogy a kötetet nem fogják újra kinyomtatni, hacsak egy nagyobb kiadó nem jön a segítségükre.

A 25 éves Pauline Harmange művével gyorsan nagy irodalmi és politikai viharba csöppent.

Nem számítottam erre. Óriási meglepetés volt

– mondta a Guardiannek adott interjújában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Un livre féministe provoque un désir de censure au ministère de l’égalité femmes-hommes – L’essai “Moi les hommes, je les déteste”, de Pauline Harmange ( @apauliner ), est susceptible de « poursuites pénales », assure Ralph Zurmély. Ce chargé de mission au ministère délégué à l’égalité femmes-hommes menace les éditeurs de saisir la justice si l’ouvrage n’est pas retiré de la vente. ⠀ Pour l’instant, les éditeurs refusent catégoriquement d’arrêter la distribution du livre. Les 500 exemplaires en réimpression devraient donc être remis à la vente dès la mi-septembre. Mais Monstrographe reste une toute petite maison d’édition tenue par deux bénévoles… « On est des artistes précaires, s’il y a des frais d’avocats, on n’a tout simplement pas l’argent, précise Martin Page. On n’aura pas d’autre choix que d’arrêter la publication du livre… Mais ça serait un déchirement. »⠀ – À lire sur Mediapart (→ Lien en bio) ⠀ ⠀ 📷 Image : Un livre féministe provoque un désir de censure au ministère de l’égalité femmes-hommes.⠀ ⠀ #féminisme #ÉgalitéFemmesHommes #Censure #Mediapart #Lire #PaulineHarmange #RalphZurmely #Feministe #Femmes #Hommes #Justice #Education #Misandrie #MoilesHommesJeLesDeteste #Sororite

Mediapart (@mediapart) által megosztott bejegyzés, Szept 1., 2020, időpont: 5:31 (PDT időzóna szerint)

Az észak-franciaországi Lille-ben, férjével és tizenegy macskával élő nőnek ez az első kiadott könyve, melynek megírására azután kérték fel, hogy valaki felfigyelt a férfiutálatról szóló blogjára.

A 96 oldalas esszé egy Sylvia Plath-idézettel indul, miszerint

A baj az volt, hogy gyűlöltem annak a gondolatát is, hogy bármilyen formában férfiakat szolgáljak.

A könyv lényegében arról szól, hogy vajon a nőknek van-e okuk utálni a férfiakat. Mindeközben Harmange azt mondja, férje nagyszerű és nagyon támogatja az írását, de általában bizalmatlan azokkal a férfiakkal szemben, akiket nem ismer.

Egyszerűen nem bízom bennük. Ez kevésbé származik személyes tapasztalatokból, mint inkább abból, hogy egy feminista szervezet aktivistájaként több éve segítem a nemi erőszak áldozatait. Határozottan kijelenthetem, hogy az agresszorok többsége férfi. Ha heteroszexuálisak vagyunk, arra ösztönöznek minket, hogy kedveljük a férfiakat, de jogunkban kéne állnia, hogy ne kedveljük őket. Tudom, hogy ez erőszakos véleménynek tűnik, de határozottan úgy érzem, meg kell engedni, hogy ne szeressük mindannyiukat és kivételt tegyünk bizonyos férfiak számára.

– mondja.

Harmnage könyvében azt írja, a rosszakarat védelme felszabadító, és teret teremthet a testvériségnek és a nők összetartásának.

Mi van, ha a nőknek jó okuk van a férfiak megvetésére? Mi van akkor, ha a férfiak iránti harag valójában örömteli és emancipáló út, amikor ki szabad kifejeznie magát?

– áll a könyvben.

Harmange-t sokkolta a francia nemi egyenlőségi minisztérium tanácsadójának reakciója.

Ez a férfi a férfiak és nők közötti egyenlőségért felelős államtitkárságnál dolgozik, melynek feladata, hogy tegyen valamit a szexuális zaklatás és a nemi erőszak ellen. Felháborítónak tűnt, hogy inkább egy kis feminista könyv cenzúrázása foglalkoztatja a munkája helyett.

A NouvelObs nevű újság cikke Zurmély tettét „cancel culture”-nek minősítette, mely érdemi viták helyett érzelmi alapon próbálja meg elhallgattatni a számára nem tetszetős véleményeket. Emellett megemlíti, hogy Baudelaire-t senki sem akarta cenzúrázni, amikor azt írta a 19-dik századi francia írónőről, George Sand-ról, hogy „hülye, nehéz, beszédes” […] ] Az a tény, hogy néhány férfi beleszeretett ebbe a latrinába, bizonyítja e század férfiainak alázatosságát”.

És miért nem tiltják be Michel Houellebecq-et a nőgyűlöletéért, ha már itt tartunk

– teszi fel a kérdést a NouvelObs.

Harmange szerint sajnos nem teszik, de nem meglepő szerinte, hogy a nőgyűlölet annyira jól rögzül a francia irodalomban, hogy gyakran észre sem vesszük. Azt gondolja, a férfigyűlöletet gyakran viccnek, vagy ami még rosszabb, a feministák hiteltelenségének tekintik, de úgy véli, nincs semmi baj abban, hogy megvan bennük ez gyűlölet, ami szerinte jogszerű, tekintettel arra, hogy a férfiak milyen károkat okoznak a nőknek.

Kiemelt kép: Instagram / mediapart

Ajánlott videó

Olvasói sztorik