Kultúra

A suszterből lett rabló története, a bálteremtől a Tinderig séta és 38. Magyar Sajtófotó legjobb képei

Szeptemberi programajánlónkban borfesztivált, pesti randevúsétát és Rumcájsz történetét ajánljuk.

Öt új bemutatóval várja a közönségét a Budapest Bábszínház

Az évad első nagyszínpadi premierje Václav Ctvrtek: Rumcájsz című meséje lesz Schneider Jankó rendezésében. A Rumcájsz, a jičíni suszterből lett rabló története, amit már jól ismernek a mai gyerekek szülei, nagyszülei, szeptember 12-től lesz látható.

Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója elmondta:, nagyon hálás a társulatának, amiért megteremtették a feltételét annak, hogy biztonságos környezetben fogadhassák a gyerekeket és a családokat. Fontos küldetése a színháznak, hogy az óvodásoknak és az iskolásoknak ebben a nehéz időszakban is lehessenek színházi, közösségi élményeik, hiszen a virtuális tér nem pótolhatja azt az  élményt, amikor a közönség együtt lélegzik az előadással. Ettől az évadtól a gyermekek jövőjéért nemcsak kulturális szempontból vállal felelősséget a teátrum, hanem a környezettudatosság jegyében is.

Decemberre, a karácsonyi készülődés időszakára a kisiskolásokat és családjukat megszólító Kisrigókat tervezi a bábszínház Hoffer Károly rendezésében. Ez a szívmelengetően szép előadás Paulon Viktória személyes indíttatású története, örökbefogadott gyermekei fantáziadús, mesés elemekkel átszőtt magánmitológiája, melyet Gimesi Dóra adaptált színpadra.

Már a 2021-es év újdonsága lesz a Helló Héraklész! című nagyszínpadi produkció a tíz éven felülieknek. Tasnádi István író kifejezetten a bábszínház társulata számára írta új darabját Héraklész mítoszából, amelyben a legendás hős és hétköznapi halandó féltestvére, Iphiklész történetén keresztül a mitológia eszköztárával, de a mai gyerekek nyelvén beszél bátorságról, kiválasztottságról és testvéri szeretetről.

Az előadásokról és a jegyekről bővebben a Bábszínház oldalán.

38. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Rendhagyó idők rendhagyó megoldásokat kívánnak- írtuk legutóbbi cikkünkben, melyben a nyertes pályaművekből válogattunk.

A kiállítás szervezői azon dolgoznak, hogy – a körülményekhez alkalmazkodva – a megszokott színvonalon mutassák be a tavalyi esztendő legjobb, legérdekesebb sajtófotóit. A tárlat Szigeti Tamás rendezésében, szeptember 9-én ingyen, majd november 15-ig, belépődíj fizetése mellett lesz látogatható.

A kiállításról bővebben a Capa Center oldalán.

Egy kivételes évjárat: Budavári Borfesztivál

A Budapest Borfesztivál idén korlátozott méretben, kevesebb kiállítóval, de magas színvonalú eseményen fogadja a kilátogatókat szeptember 10-13. között a Budavári Palota Hunyadi udvarában. Budapest egyik legimpozánsabb környezetében prémium borokkal és pezsgőkkel várják az érkezőket. A rendezvényen történő fogyasztást érintésmentes FestiPay Fesztiválkártyával, vagy érintés nélküli PayPass bankkártyával lehet fizetni.

A részletes programok és kiállítók a borfesztivál honlapján nézhetőek meg.

Ha Budapest mesélni tudna: Korzózz velünk, avagy budapesti tematikus séták

A Bálteremtől a Tinderig, a párkeresés története Budapesten elnevezésű sétáján találkozások, randevúk, ismerkedések helyszíneit járhatjuk be egy sajátos belvárosi időutazás keretében. A leírás szerint a sétán meglátogatják a közelmúlt évtizedeinek legendás találkahelyeit: ahol mindenki ott volt valaha, aki látni és látszani kívánt.

A sétákról és árakról bővebben a Korzózz Velünk honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik