Nagyvilág

A Hableány katasztrófája és egy mélyszegénységben élő család életképe egy falon

A Hableány katasztrófája és egy mélyszegénységben élő család életképe egy falon

Rendhagyó idők rendhagyó megoldásokat kívánnak. A 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás szervezői minden igyekezetükkel azon vannak, hogy – a körülményekhez alkalmazkodva – a megszokott színvonalon mutassák be a tavalyi esztendő legjobb, legérdekesebb sajtófotóit.

A tavaszra meghirdetett megnyitót 2020. szeptember 8-án tartják meg, ezúttal zárt körben a kiállításnak is helyet adó Capa Központban, beszédet Háy János író mond. A tárlat, Szigeti Tamás rendezésében, szeptember 9-én ingyen, majd november 15-ig, belépődíj fizetése mellett lesz látogatható. A megnyitó egyben ünnepélyes díjátadó is, ám a meghívottak közt a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat és a Molnár István-díj nyertesei, a szponzorok és a szervezők lehetnek csak jelen. Itt adják át a Capa Központ által a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya partnerségével alapított Fotóriporteri Életműdíjat is az idei kitüntetettnek, Rédei Ferencnek.

Galériánkban a nyertes pályaművekből válogattunk.

 

Hír-eseményfotó 2. díj: Balogh Zoltán /MTI /MTVA: Vucjak a kiürítés után

Fotó: Balogh Zoltán /MTI/MTVA

A felszámolás alatt álló, Bihácshoz közeli vucjaki tábor 2019. december 11-én. A horvát határhoz közeli táborban sátorozó migránsokat előző nap szállították el a boszniai hatóságok a táborban fennálló élhetetlen körülmények, a víz és az alap szükségletek hiánya miatt.

Hír-, eseményfotó 3.díj: Balogh Zoltán /MTI /MTVA: Veszélyben a búvár

Fotó: Balogh Zoltán /MTI/MTVA

Segítséget kérő búvár keze a Margit híd alatt, a Hableány sétahajó balesetének helyszínén Budapest, 2019. május 31.

Képriport 3. díj: Németh Gabriella /Szabadfoglalkozású: Zarándokvonat

Galéria
Fotó: Németh Gabriella

A 2019. június 2-i pápai szentmise alkalmából sokan keltek útra Magyarországról, hogy elzarándokoljanak az ősi Mária-kegyhelyhez Csíksomlyóra, ami a magyarság talán legfontosabb lelki központja.

Mindennapi élet (sorozat) 2. díj: Sánta István Csaba /Szabadfoglalkozású: Slow

Galéria
Fotó: Sánta István Csaba

Az olasz Riviérának is nevezett Liguria mintegy 350 kilométer hosszú tengerpartján mintha lelassulna az idő. Az egyébként hétköznapi gondoktól terhelt emberek itt önfeledten tölthetik el a szabadidejüket.

Mindennapi élet (sorozat) Dicséretben részesítve: Komka Péter /MTI/MTVA: Hospice

Fotó: Komka Péter /MTI/MTVA

A hospice haldokló betegek humánus gondozását végző szervezet. Minden év október második szombatján ünneplik meg a Hospice Ellátás Világnapját, amelynek idei mottója „Az ellátásom a jogom”. A képsorozat az egri Markhot Ferenc Kórház Hospice-osztályán készült

Emberábrázolás – portré (sorozat) 2. díj: Bankó Gábor /Szabadfoglalkozású: Játék

Fotó: Bankó Gábor

A BDSM a kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus angol megfelelőiből összerakott mozaikszó: olyan szexuális viselkedésformákat jelöl, amiben a nemi élvezet kiváltásának eszköze a szerepjáték. A résztvevők számára az örömöt jellemzően a fájdalom okozása és elviselése, illetve a kontroll és a kiszolgáltatottság érzete nyújtja. Magyarország legnagyobb, nemzetközi hírű BDSM-eseménye a HunCon, amelyet évente rendeznek meg Budapesten.

Művészet (sorozat): 1.díj: Mohai Balázs /MTI /MTVA: Pár akkord és indul a pogó

Fotó: Mohai Balázs /MTI /MTVA

Punk-rockerek éves seregszemléje a dunaújvárosi Rockmaraton fesztiválon.

Sport (sorozat) 1. díj: Török János /Délmagyarország: Villanyfényben

Galéria
Fotó: Török János /Délmagyar

Villanyfénynél edzenek Csongrád megye legkisebb településén, Dócon, ahol 2012 óta, harmincévnyi kihagyás után újra van foci – önerőből, miközben a kormány több mint hétszázmilliárd forintot költött a focira az elmúlt nyolc év során. A Magyar Labdarúgó-szövetség taotámogatásból, azaz nagyrészt közpénzből közel hatszázötven pálya megépítését támogatta 2012 óta az ország különböző pontjain.

Természettudomány (sorozat) 1.díj: Hajdú D. András /Szabadfoglalkozású: A kongói dzsungel magyar hőse

Galéria
Fotó: Hajdó D. András

Dr. Hardi Richárd szemorvos és szerzetes huszonöt éve gyógyít Afrika szívében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Richárd a két magyarországnyi területű megye központjában, Mbuji-Mayiban dolgozik, a térség egyetlen jól felszerelt műtőjében. Innen indul csillagtúraszerűen a megye eldugott szegleteibe, hogy esélyt adjon azoknak a betegeknek is, akik 600-800 kilométerre laknak a szemészeti centrumtól. Hardi Richárd Afrikában végezett munkáját korábban Hajdú D. András rövidfilmjében mutattuk be.

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 1. díj: Kerekes M. István /Szabadfoglalkozású: Otthon

Fotó: Kerekes M. István

Pillanatkép egy mélyszegénységben élő, sokgyermekes család életéből. A lovat, amely a mindenük, szinte családtagként kezelik.

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 3. díj :Móricz-Sabján Simon /Világgazdaság: Csanytelek

Fotó: Moricz-Sabján Simon /Világgazdaság

A nyolcfős Borsos család a Csongrád megyei Csanytelek településen él. Életük tökéletes tükörképei Kelet-Magyarország problémáinak. Helyzetük nem egyedülálló, Magyarországon a lakosság egyharmada él a létminimum alatt és több mint tizenkét százaléka él mélyszegénységben.

 

Díjazottak:

MÚOSZ nagydíj: Hajdú. D. András : A fal, amit mi kerítésnek hívunk

André Kertész-Nagydíj: Kovács Bea: Éber kóma

A nagydíjasok nyertes munkáit a megnyitó eredetileg tervezett napján, április 16-án hozták nyilvánosságra a szervezők.

Hír, eseményfotó:

1.díj: Dombóvári Tamás (szabadfoglalkozású): Részvét
2. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Vucjak a kiürítés után
3. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Veszélyben a búvár

Képriport:

1.díj: Ajpek Orsolya (Index.hu): A Hableány tragédiája
2. díj: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Határvadászok Szilveszterkor
3. díj: Németh Gabriella (szabadfoglalkozású): Zarándokvonat

Mindennapi élet (egyedi):

1.díj: Cséfalvay Á. András: Kutyaterápia
2. díj: Nagy Jácint (Savaria Forum): Karácsonyvárás
3.díj: Boncsér Orsolya (szabadfoglalkozású): Móricnak jó napja van

Mindennapi élet (sorozat):

1.díj: Kovács Beáta: Éber kóma
2.díj: Sánta István Csaba (szabadfoglalkozású): Slow
3.díj: Bácsi Róbert László (szabadfoglalkozású): Szabad élet

Emberábrázolás-portré (egyedi):

1.díj: Kölcsey-Gyurkó Sára: Nyugalom szigete
2.díj: Ficsor Márton (Mandiner): A híres egyfejű
3.díj: Götzinger Laura (Design Terminál Nonprofit Kft.): Apa

Emberábrázolás-portré (sorozat):

1.díj: Bielik István (szabadfoglalkozású): Az utolsó mesélő
2.díj: Bankó Gábor (szabadfoglalkozású): Játék
3.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): A Hableány mentői

Művészet (egyedi):

1.díj: Polyák Attila (Origo): Sziget
2.díj: Csudai Sándor (Origo): Kavicsok
3.díj: Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház Nonprofit Kft.): Egy valóban kicsi történet

Művészet (sorozat):

1.díj: Mohai Balázs (MTI/MTVA): Pár akkord és indul a pogó
2.díj: Urbán Ádám (szabadfoglalkozású): A Fővárosi Nagycirkusz láthatatlan lelke
3.díj: Fazekas István (HVG): Idősziget

Sport (egyedi):

1.díj: Földi Imre (Nemzeti Sport): Meglepetés
2.díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Találat
3.díj: Czeglédi Zsolt (MTI/MTVA): Csodálkozó szem

Sport (sorozat):

1.díj: Török János (Délmagyarország): Villanyfényben
2.díj: M.Schmidt János: Alanya, Paratriatlon Világkupa
3.díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Úszás egy kicsit ”máskép”

Természet és tudomány (egyedi):

1.díj: Török János (Délmagyarország): A hattyú halála
2. díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): Együttélés
3.díj: Rácz Péter (szabadfoglalkozású): Űrlény négykerekű biciklivel

Természet és tudomány (sorozat):

1.díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A kongói dzsungel magyar hőse
2.díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A szennyezés művészete – A növekedés rejtett költségei
3.díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): A halál színei

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)

1.díj: Kerekes M. István: Otthon
2.díj: Mónus Márton (MTI/MTVA): Karácsony
3.díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Csanytelek

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)

1.díj: Hajdú D. András (szabadfoglalkozású): A fal, amit mi kerítésnek hívunk
2.díj: Török János (Délmagyarország): Ingyen van a víz, de el kell menni érte
3.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Rehab

Különdíjak:

  • Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért: Török János (Délmagyarország)
  • Szalay Zoltán-díj a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek: Mónus Márton (MTI/MTVA)
  • A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Török János (Délmagyarország)
  • Escher Károly-díj a Magyarországon készült legjobb hírképért: Dombóvári Tamás (szabadfoglalkozású) (A Hír kategória 1. helyezettje)
  • 2019-ban alapított új kategória: Fenntarthatósági díj: Ladjánszki Máté: Városi természet című képsorozatáért
  • Molnár István Nagydíj: L² Stúdió: Lakosi Richárd és Lakosi Krisztián: Magyar Formatervezési Díj katalógus
Olvasói sztorik