Kultúra

Soha ennyi magyar film nem volt még a mozikban, mint amennyi most ősszel lesz

Nyáron újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti balhé című vígjátékra Lóth Balázs rendezésében már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az ősz folyamán további, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült új magyar filmek érkeznek a mozikba – olvasható az NFI közleményében, amit az MTI szemlézett. Az alábbi filmekről van szó:

  • Csütörtökön vetítik Lakos Nóra első mozifilmjét, a Hab című alkotást. A romantikus vígjáték főszerepeit Kerekes Vica és Mátray László alakítják.
  • Nincs parancs! címmel készült 1989 sorsfordító eseményeiről egy magyar és egy német határőr történetén keresztül tényfeltáró történelmi dokumentumfilm Szalay Péter rendezésében, amely szeptember 17-től lesz a mozik műsorán.
  • Szeptember 24-én, a velencei és a torontói filmfesztiválon tartott premierjét követően érkezik a mozikba Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, a főszerepekben Stork Natasával (képünkön) és Bodó Viktorral.
  • Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje, az Éden számos nemzetközi fesztiválszereplés után október 15-én érkezik a hazai mozikba. A film magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készült.
  • Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapul, az alkotás október 22-től látható a mozikban, a főszerepeket Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna és Török-Illyés Orsolya játssza.
  • A Rezes Judit, Mészáros Blanka és Mészáros Máté főszereplésével készült Gothár Péter-filmet, a Hét kis véletlent november 26-án mutatják be a mozik.
  • Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című filmje november 12-től lesz látható. A vígjáték bepillantást enged a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világába és az örökbefogadás bonyodalmaiba.
  • Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál egy thrillerelemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma, amely november 19-től látható a mozikban Kiss Diána Magdolna, Borbély Alexandra és Bogdan Dumitrache főszereplésével.
  • December elsejétől lesz látható A béke követei, a trianoni magyar békedelegáció munkáját bemutató dokumentum-játékfilm, amelyet Babos Tamás és Kálomista László Tamás rendeztek.
  • Varsics Péter első mozifilmjében, az Így vagy tökéletesben humorral és érzelemmel mesél egy ezoterikus sikerkönyvszerző és egy magáttehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos hazugságokkal és önbecsapásokkal teli kapcsolatáról. A romantikus dramedy december 3-án érkezik Béres Mártával és Fekete Ernővel a főszerepekben.
  • A tervek szerint még idén bemutatják Bergendy Péter új filmjét, a Post mortemet. A Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével készült alkotás az első világháború és a spanyolnátha-járvány után játszódik egy magyar faluban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik