Az 1994-ben tragikusan elhunyt Forma-1-es autóversenyzőről, Ayrton Sennáról készít nyolcrészes minisorozatot a Netflix. A széria a háromszoros világbajnok személyiségét és családi kapcsolatait mutatja be – számolt be a Variety nyomán az MTI.
A sorozat a brazil autóversenyző pályafutásának kezdetén veszi fel a fonalat, amikor Senna Angliába költözött, és egészen a tragikus imolai balesetig követi nyomon az eseményeket. A nyolcrészes minisorozatot a brazil Gullane cég készíti a Netflix számára, a néhai pilóta családjának aktív közreműködésével. A nemzetközi helyszínek mellett az a Sao Pauló-i ház is megjelenik majd a sorozatban, ahol Senna felnőtt. A tervek szerint 2022-ben debütáló sorozatot angol és portugál nyelven forgatják. A közreműködők listája – így például az, hogy ki alakítja Sennát – még nem ismert.
Kiemelt kép: François-Xavier MARIT / AFP