Kultúra

Az SZFE lemondott vezetősége leül tárgyalni Vidnyánszkyval

Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában említette, hogy — az egyetemen kialakult helyzetre, a vírusveszélyre és a tanévkezdésre hivatkozva — levélben megbeszélést kezdeményezett Upor Lászlóval, az egyetem rektor-helyettesével.

Az egyetem felmondási idejét töltő vezetősége most közleményben jelezte, úgy döntött, hogy „felelőssége részt venni ezen a találkozón”. A közlemény szerint Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik el a megbeszélésre, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a beszélgetés változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítésre kerüljön. A találkozó időpontjáról egyelőre nincs hír.

Mint ismeretes, Vidnyánszky eddig az SZFE vezetőségével való egyeztetés nélkül hozott döntéseket az egyetem jövőjéről, és a kuratóriumba illetve a felügyelő bizottságba sem kerültek be az egyetem jelöltjei. Az SZFE épületét hétfő este a hallgatók elbarikádozták, és a kuratórium lemondását követelik, együtt az egyetemi autonómia visszaállításával.

Kiemelt kép: Upor László, fotó: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik