Kultúra

Banksy egy menekültmentő hajót finanszíroz

Banksy finanszírozta egy olyan hajó működését, amellyel Földközi-tengeren rekedt észak-afrikai menekülteket mentenek ki a tengerből – tudta meg a Guardian. A lap úgy tudja, a hajó német zászló alatt, augusztus 18-án, titokban – hogy a hatóság ne állíthassa le a projektet – futott ki a spanyolországi Burrianából, és már nyolcvankilenc embert mentett meg, közülük tizennégy nő és négy gyerek. A Louise Michel nevű, egy francia feminista anarchistáról elnevezett hajó jelenleg is a Földközi-tengeren van, és kikötőt keres, ahol biztonságban kiszállhatnak a megmentettek, ha ez nem sikerül, akkor Európa valamely partiőrségének adják át a menekülteket.

A legénység európai aktivistákból áll, akik már dolgoztak hasonló mentéseken, a hajón pedig egy mentőmellényes kislányt ábrázoló Banksy-mű látható. Az utcaművész még tavaly szeptemberben lépett kapcsolatba egy Pia Klemp nevű hajóskapitánnyal, aki már vezetett hasonló mentőhajókat, mondván, a menekültválsággal foglalkozó képeiért kapott pénzt szeretné egy ilyen hajó megvásárlására fordítani. Klemp először azt hitte, átveréssel van dolga, ám végül kiderült, hogy nem ez a helyzet: Banksy tényleg odaadta a pénzt, a többit pedig rá és a tízfős legénységre bízta. A kapitány egyébként az antifasiszta harc részének tekinti a menekültmentést, és némi feminista ízt is kevert a projektbe: a hajó legénységéből is csak a nők nyilatkozhatnak a sajtónak.

Bár az utóbbi időszakban kevés szó esik róla, a menekültválság nem tűnt el: idén is közel húszezer menekült érkezett meg Európába, de rengetegen nem élték túl az utat, a hivatalos adatok szerint több mint ötszáz menekült vesztette életét a Földközi-tengeren, és a valóság ennél sokkal több áldozatot jelenthet.

Kiemelt kép: AFP PHOTO / M.V. LouiseMichel / Chris GRODOTZKI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik