Blaskó Péter Kossuth-díjas színművész a Válasz Online-on közzétett véleménycikkben állt ki a konszenzus szükségessége mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében. Bár a színész annak idején azzal került a hírekbe, hogy Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozása jeléül nem vette át a Kossuth-díjat, most úgy érezte, meg kell szólalnia, miután az SZFE-t elhagyó Székely Gábort pocskondiázzák a kormányoldal publicistái. Székelyt Demeter Szilárd és Bayer Zsolt részéről is személyeskedő, kommunistázó támadások érték az elmúlt napokban, többek között azért is, mert a hetvenes években felszólalt egy MSZMP-pártkongresszuson.
Blaskó (aki azért újra beleszáll Gyurcsányba is) szerint azonban akkor egészen más világ volt:
Mivel színházi ember vagyok, bizonyíthatom, hogy nem a pártkongresszusi felszólalása, hanem egészen kiemelkedő tehetsége emelte Székely Gábort a színházi szakma tetejére. Rendezései és pedagógiai munkájának eredményei kivételes emberré tették a színházi szakmában. Megkerülhetetlen tekintéllyé. Most boncoljuk fel? Söpörjük félre egész életművét azok véleménye miatt, akik bevallottan nem értenek a színházhoz?
– teszi fel a kérdést a Nemzet Színésze és a Nemzeti Színház tagja.
Blaskó szerint Székelynek kötelessége volt, hogy arra figyelmeztesse Vidnyánszky Attilát, konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújítása, és hibának tartja, hogy Vidnyánszkyék se Székellyel, se más tapasztalt színházi szakemberrel nem egyeztettek az SZFE megújításáról. A 72 éves színész szerint Székely, Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás is sok elismerést szereztek a magyar színházművészetnek, és „nem lett volna terméketlen a velük való beszélgetés”. Blaskó azt is reméli, nem fogják egyenként előszedni az összes olyan nagy színészünket, akik MSZMP-tagok is voltak, mert akkor Latinovits Zoltánt is tetemre fogják hívni. A színész azt írja, ha rajta múlna, azonnal megálljt parancsolna ennek a folyamatnak: „már ami a kivételes teljesítménnyel bíró embereket illeti. Olyan embereket, amilyen Székely Gábor.”
Az elmúlt napokban számos színművész állt ki Székely Gábor mellett, így Lázár Kati és Stohl András is, kedden pedig Cserhalmi György is csatlakozott hozzájuk a Klubrádióban.
Kiemelt kép: Blaskó Péter szaval Áder János, Magyarország 2012. május 2-án megválasztott köztársasági elnökének ünnepélyes beiktatásán a Szent György téren. Fotó: Kummer János/24.hu