Kultúra koronavírus

Russell Crowe visszacsalta a nézőket az amerikai mozikba

Hónapokig tartó kényszerű szünet után Russell Crowe Téboly című filmjének premierjével nyíltak meg az észak-amerikai mozik azokban az államokban, melyekben annyira visszaszorult a pandémia, hogy már biztonsággal kinyithattak. A Variety beszámolója szerint Florida, Texas, Georgia és más államok filmszínházainak első nagy premierje a Téboly című thriller volt. A produkciót Észak-Amerika-szerte 1823 moziban kezdték játszani a hétvégén.

A thriller négymillió dolláros (1,2 milliárd forint) bevételt hozott péntektől vasárnapig. A pandémia előtti világban ez nem adott volna okot optimizmusra, de mint az elemzők rámutattak, egyelőre az ország 6000 mozijának csak töredéke látogatható, a legnagyobb piacnak számító New York, Kalifornia és New Jersey filmszínházai még mindig zárva vannak és egyelőre azt sem lehet tudni, mikor nyithatnak ki újra.

A Téboly bevételének legnagyobb része a Los Angeles-i, San Franciscó-i és sacramentói autós mozikból, valamint a dallasi, houstoni, chicagói, atlantai és orlandói soktermes multiplexekből származott. A most következő hétvégén a tervek szerint már 2300 moziban forgalmazzák a filmet.

A Derrick Borte által rendezett filmben, melynek forgatókönyvét Carl Ellsworth írta, a Crowe által játszott férfiból azért lesz tébolyult ámokfutó, mert a dugóban egy nő (Caren Pistorius) rádudál.

A mozik mindent elkövetnek, hogy visszacsalogassák a nézőket, ennek érdekében igyekeznek tenni azért, hogy a közönség biztonságban érezze magát. A nézőtéren biztonságos távolságot tartanak a nézők között, korlátozták a jegyeladást és arra bíztatják az érdeklődőket, hogy online vegyenek jegyet, ezzel is csökkentve a személyes kontaktusok számát. Gondoskodnak arról, hogy kézfertőtlenítő álljon rendelkezésre és gyakrabban takarítják a termeket is.

A Tébolyt forgalmazó, Los Angeles-i székhelyű Solstice független filmstúdió a 33 millió dolláros (10 milliárd forint) költségvetésű film mozis forgalmazásával 30 millió dolláros bevételt szeretne elérni. Jelenleg nem számítanak arra, hogy egy-egy új bemutató már a premierhétvégéjén jelentős bevételt hozzon, inkább a hosszabb távú forgalmazásban bíznak – mondta el Mark Gill, a cég vezetője.

A hétvégén az észak-amerikai mozikban vetített filmek közül a 326 kanadai moziban játszott Spongyabob: Spongya szökésben 550 ezer dollárt (163 millió forint) keresett és ezzel kétmillió dollárra (594 millió forint) növelte eddigi jegyeladásait. Az animációs filmet az amerikai mozik nem forgalmazzák, várhatóan jövőre fizetős kölcsönzéssel láthatják majd az amerikai nézők, mielőtt bekerülne a CBS csatorna streamingkínálatába.

(MTI)

Kiemelt kép: EKATERINA CHESNOKOVA / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik