Kultúra

18 évvel ezelőtt meggyilkolt hiphopsztár ügyében vádolnak két férfit

Egy majdnem 18 éve megoldatlan bűntény, J Jam Master Jay, eredeti nevén Jason Mizell hiphopzenész megölésével kapcsolatban letartóztattak két embert – közölték egy hétfői sajtótájékoztatón, írja az MTI. A 2002-ben történt emberölést Seth DuCahrme brooklyni ügyész hideg vérrel elkövetett gyilkosságnak nevezte.

J Jam Master Jay-t, a Run-D.M.C. tagját queensi lemezstúdiójában, videójáték közben lőtte le két álarcos. Az ügyész szerint az elkövetők az ismerősei voltak, indítékuk a drogkereskedelemmel kapcsolatos. A két gyanúsított egyikét, a 36 éves Karl Jordant vasárnap tartóztatták le, bűntársa, az 56 éves Ronald Washington börtönbüntetését tölti, hivatalosan jövő héten vádolják meg.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Mizell halála előtti hónapokban nagyjából tíz kilogramm kokaint vásárolt és azzal fenyegette meg a gyanúsítottakat, hogy nem kaphatnak a haszonból.

Nagyon régen kezdtük a nyomozást, a 2000-es évek elején, de rengeteg kihívással szembesültünk. A gyilkosság azonban olyan bűn, amelyben az idő múlása nem jelenti a tettesek megmenekülését

– mondta el DuCharme.

A New York-i Queens hiphoptriója az 1980-as években tett szert világhírre, ők voltak a műfaj első együttese, mely a Billboard sikerlistáin is csúcsra ért. Az 1984-es Rock Box volt az első tisztán rapszám, amit az MTV lejátszott. Mizell halála után a rajta kívül Joseph „Run” Simmonsból és Darryl „DMC” McDanielből álló projekt feloszlott.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik