Kultúra

Kisebb koncertek és dumaszínház helyettesíti a Strand fesztivált Zamárdiban

Lesz mit hallgatnia annak, aki a négynapos hétvégére Zamárdiba látogat.

A fesztiválok zöméhez hasonlóan a Strand fesztivál is elmarad, de ahogy a hétvégén megírtuk, a szervezők nem engedték el teljesen az augusztus 20-i hétvégét, és összehoznak egy kisebb, ingyenes rendezvényt, amit múlt héten engedélyezett Zamárdi képviselő-testülete.

A Strand fesztivál elmarad Zamárdiban, de valami lesz helyette
Zamárdi önkormányzata egy csütörtöki rendkívüli-testületén ülésen szavazott az augusztus 20-ai hétvégéről. Információnk szerint a fesztiválszervezők összes elképzelését nem támogatta a testület, így például a tűzijátékra nem adtak engedélyt.

A SzabadStrand névre keresztelt ingyenes minifesztiválról most sajtóközleményt is kiadtak, amelyben azt írják, hogy „ugyan pótolni nem tudja az elmaradt koncerteket, de felér egy tartalmas nyaralással.” A négynapos, ingyenes eseményt elsősorban azoknak szánják, akik korábban már foglaltak szállást Zamárdiban, vagy úgy tervezték, hogy a Balatonon töltik az ünnep körüli napokat. A gasztro és közösségi programok mellett lesznek koncertek is:

Most is Járai Márk a házigazda-szervezője a Tábortűznek, ahol esténként 2-2 zenészt delegál a Halott Pénz énekese. Koncertet ad Szabó Benedek, Ohnody, Kama, Apey, Szivák Zsolt és Járai Márk is. (…) Az egész nyáron nyitva tartó MOL Nagyon Balaton Terasz délutánonként és esténként is a Srand DJ-it vonultatja fel: itt lesz Dedmani & DJ Venom, Jumodaddy, Jokó, Elf és a szervező-házigazdák.

– írják, emellett lesz standup is: a Dumaszínház csapatából Janklovics Péter és Szabó Balázs Máté lesz a SzabadStrand vendége.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik